CímlapsztorikÉrdekes világ

Donald Tusk durván kiosztotta Orbánt: Szégyellje magát! Putyin csicskása

Az Európai Néppárt elnöke totálisan kiakadt, és alaposan kiosztotta Orbán Viktort és a magyar kormányt azután, miután bejelentették: nem engedik, hogy NATO szállítmányok Magyarországon keresztül haladhassanak Ukrajna megsegítésére.

Putyin leghűségesebb csatlósa, vagy inkább “csicskása”?

Néhány órával azután, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy Magyarországon nem haladhat át halált okozó fegyver Ukrajnába, az Európai Tanács volt elnöke és az Európai Néppárt jelenlegi elnöke Twitterén fejezte ki felháborodását.

„Orbán és Szijjártó úr többet érdemelne a Putyintól kapott medáloknál.

Hirdetés

A Gazprom igazgatóságában kapott szék megfelelő ellentételezés lenne hűségükért”

– írta.

Bár Tusk nem utalt arra, hogy pontosan miért írta ki a posztot, az időzítés miatt sejthető, hogy a magyar kormány döntésére gondolt.

Orbán pártja egy “csicska párt”?

A politikus a múlt héten sem fogta vissza magát, a szankciók folyamatos magyar akadályozása miatt akkor azt üzente, hogy – más országok mellett – Magyarország is szégyellje magát.

Bár évekkel ezelőtt még pont Vona Gábort és a Jobbikot nevezte a parlamentben csicska pártnak, ha beigazolódik az, amit gyakorlatilag a vak is lát, hogy Putyinnal szemben Orbán túlzás nélkül elfogult, akkor joggal nevezhető sokak szerint Putyin csicskásának, a kormánypárt pedig csicska pártnak.

Az elmúlt két kormányzati ciklus alkalmával is jelentősné közeledett az oroszokhoz Orbán, amivel önmagában még nem lenne baj, de eközben az EU-t vétózgatta, próbálta gyengíteni.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!