Címlapsztorik

Dúró Dóra, az oltáskritikus párt elnökhelyettese beoltatta magát

Bort isznak, vizet prédikálnak? “…a fél elnökség és a fél párt oltott” -vallott Dúró Dóra.

Dúró Dórának igen markáns “oltás ellenes” véleménye van a vakcinákról:

“Nemhogy százszázalékos, de annál nagyságrendekkel alacsonyabb hatásfokú. Ha összehasonlítjuk a másfél évvel ezelőtti nyilatkozatokat a mostaniakkal, akkor jól látható a különbség.

Hirdetés

Először azt mondták, hogy nem lesz semmiféle mellékhatása a vakcináknak, továbbá élethossziglan fognak védeni a koronavírustól, és ennek tudatának zárták le az országot.

Nos, ma már senki sem állítja, hogy a vakcina élethossziglan véd, és bizony mellékhatások is előfordulnak.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt is mondta tavaly januárban túlzott határozottsággal, hogy akit beoltanak, az nem fertőződhet meg, ma viszont már csak arról szól a fáma, hogy a beoltottak is megbetegedhetnek, legfeljebb a tüneteik lesznek enyhébbek.

És hát bizony vannak mellékhatások is.”

-jelentette ki Dúró Dóra.

Ön be van oltva, az elnökük, Toroczkai László viszont köztudottan nincs, sőt, vállaltan oltásellenes. Nem okoz ez feszültséget kettejük között?

-tette fel Dúró Dórának az Index a kérdést.

A válasz:

Inkább oltáskritikusnak nevezném. De a fél elnökség és a fél párt oltott – bár többségünk csak kétszer, így hamarosan oltatlannak minősít minket a kormány –, köztünk semmi sem okoz feszültséget, higgye el.

Hirdetés

A Mi Hazánk olyan párt, amelyben mindenki szabadon dönt ezekben a kérdésekben.

Pont azt szeretnénk társadalmi szinten is, hogy ne állítsák szembe az oltottakat és az oltatlanokat.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!