CímlapsztorikÉrdekes világ

Egy betelefonáló a sajtószabadságról próbált beszélni a közmédiában, de lenémították

Ha nem lenne sajtószabadság, akkor ön ezt nem tudná elmondani – mondta a műsorvezető, miközben lenémították a férfit. Mit gondoltok?

Egy betelefonáló a sajtószabadság helyzetéről szeretett volna beszélni a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország! – Mit szól hozzá? című műsorának egyik korábbi adásában, de nem hagyták neki, hogy elmondja, amit akart, ráadásul azzal a szöveggel fojtották belé a szót, hogy ha nem lenne sajtószabadság Magyarországon, akkor ezt sem mondhatná el – írja a Telex.

A közmédia az utóbbi években kapott már hideget és meleget is.

Hirdetés

Egyre többen vanak azok, akik azt mondják, hogy nem éppen pártatlan.

Mások egyenesen ahzzal vádolják a közmédia teljes intézmémnyét, hogy a kormány szócsöve valójában.

Ellenzéki hagokat alig szólalhatnak fel, és rengeteg mindent elhallgatnak – válik sokan.

“Tizenhét évesen az Amerika Hangját kellett hallgatnom, és most ismét olyan világban élünk, hogyha szabad sajtót akarok hallgatni, akkor vagy az interneten tájékozódom (a műsorvezető megpróbál közbevágni), vagy pedig valamelyik nyugati sajtóterméket olvasom. Borzalom, tessék elhinni nekem…”

-mondta a betelefonáló az elhíresült adásban.

“Mihály, én azt gondolom, hogyha nem lenne szabad ez a sajtó, mármint, hogy konkrétan nyilván a Kossuth Rádióra gondol, akkor ön nem nagyon tudná itt elmondani a véleményét. Egy.” – fakadt ki a műsorvezető.

De uram, amikor így teszik fel a kérdést az én adómból fizetett rádióban… -folytatta Mihály.

Mondom egy. Tiszteljen meg, legyen szíves! (Mihály még mondja.) Jó, akkor halkítsuk le Mihályt, jó? Kicsit halkítsuk le Mihályt, jó? Köszönöm szépen. (Mihályt teljesen lehalkították, lenémították.)

Tehát, egy: ha nem lenne szabad a sajtó, ön nem tudná ezt elmondani. Kettő: én nagyon szívesen beszélek önnek olyan időkről, amikor bizonyos emberek a lábukat nem tehették be bizonyos médiumokhoz, mert egyszerűen listán szerepeltek a nevek, és nem nagyon fogadták volna őket szeretettel… Most akkor hívjuk vissza Mihályt!

Hirdetés

A felvételt ITT lehet meghallgatni.

Mihály 18 perc 54 másodpercnél kapott szót.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!