CímlapsztorikMisztikum

Egy földönkívüli végső figyelmeztetése az emberiségnek : annyira sokkoló volt, hogy eltitkolták?

Ezt minden földlakónak meg kellene tudnia: idegen világok között a mi otthonunk csupán egy törékeny porszem! Szerintetek valós lehet az üzenet? Akárhogy is, nagyon, de nagyon elgondolkodtató!

Ami furcsának tűnhet neked, én nem vagyok próféta. Nem vagyok gonosz megszálló.

Egy olyan helyről jövök, amely egészen más vonalon fejlődött.

Hirdetés

Az én világomban van egy megállíthatatlan elkötelezettség az egyén haladását illetően, és minden intézményt és struktúrát megfosztották a mindenek felett való befolyásától.

Ezzel párhuzamosan a technológia ezen cél irányába fejlődött. A felfedezéseket az energiatermelésben például olyan irányba terelték, amit ti önellátásnak neveznétek, nem nemzeteknek és csoportoknak. Minden egyes esetben az egyén volt a kedvezményezett. Minden egyén.

A Csoport, mint fogalom, ahogy azt a leglelkesebb filozófusaink közül többen kifejtették, egy távoli múltban létrehozott alkotás, mint egy módszer, hogy visszafogják az egyén teljesítményét és hatalmát.

Csoportban gondolkodni egy megrövidült perspektíva egy képben. A tér mélysége lerövidül, a tudatosság felső határa tehát lecsökken.

Több kutatónk felfedezett egy több száz éves összeesküvést, hogy ránk erőltessenek egy Csoportot.

A gazdag embereket, akik vezették ezt az összeesküvést, a szökés reménye nélkül száműzték messzi terméketlen területekre.

El tudtok képzelni egy olyan pontig előrehaladott társadalmat, ahol azt annyira decentralizálták, hogy a béke nyilvánvalóan adott?

Nem küldök figyelmeztetést nektek. Nem vagyok egy Messiás a csillagokból. Nem vagyok egy végső hatalom. Nem tudlak megmenteni benneteket. Az olvadás folyamatában vagytok, de nem a légkör túlmelegedése miatt.

Én egy bolygó szintű csődbe jutott tudatosságú csoport összeomlásáról beszélek, egy csoportéról, mely ennek ellenére bízik a “béke és szeretet” céljaiban.

Hirdetés

Ez egy tévedés és egy káprázat, melyet befolyásos emberek támogatnak, akik az elmekontroll rabszolgaságába helyezve látnak benneteket csakúgy, mint a szervezett vallások több ezer éve.

Én egy egyén vagyok. Nem képviselek senkit. Fel tudod fogni, vagy túl távol vagy tőle, hogy elképzeld ennek a lehetőségét?

Szinte végtelen más mód van, és a világban, ahonnan jöttem, a technológia a nyilvánvaló fizikai képességeket az egyéni tudat és képzelet erejével ötvözi.

Talán varázslatnak hívnád. Sok egyén képes megváltoztatni az időt és a teret. Saját maguk képesek energiát létrehozni.

Ők nem képezik semmilyen csoport, terv vagy mozgalom részét. Nincsenek tömeges megmozdulások az én világomban. Semmilyen.

Küldtem képeket erről a világról. Nem kétséges, hogy cenzúrázva lesz, és vezetőitek lefoglalják.

Nekem nem kell egy Csoport tagjának lennem, hogy törődjek a jövőtökkel. Nem kell, hogy egy Tanácsot, vagy egy gyülekezetet, vagy egy kormányt képviseljek. A világomban alig van kormány.

Abban a reményben küldöm ezt az üzenetet, hogy egy bizonyos ponton néhányotok, igen, mint egyén el fogjátok olvasni, és olyan mértékben adtok neki hitelt, amennyit megérdemel.

Számotokra minden úgy tűnik, hogy csoportokról szól. A jók, szemben a gonoszokkal. Elvesztettétek a bármilyen más módon való gondolkodás képességét.

De azok, akik irányítják a sorsotokat ezt megértik, nem számít a küzdelem, amíg egyik csoport vermet ás a másik ellen, ők nyernek, ti veszítetek.

Az én világomban teljesen a választásom szerint élek. Ahogyan minden más egyén. Furcsának tűnhet, de a háború pont emiatt lehetetlenség.

Nincs automatikus egyenlőség a gazdagság és a korrupció között, amit úgy tűnik elfogadtok.

A fizikai energiatermelés technológiája, ami az én bolygómon az élethez alapvető fontosságú energiát állítja elő, minden ember számára elérhető, de nincs ingyen. Ez valószínűleg sokkol benneteket.

Azt hiszitek, hogy az “ingyen dolgok” az emberiesség mérői.

Az én világomban az energia rendelkezésre áll és olcsó, és mindenki aki dolgozik, könnyedén megengedheti magának.

Ellentétben azzal, amit képzelhetsz, ez nem tesz minket embertelenné.

Ti ragaszkodtok egy tömeges egység elképzeléshez. Azt hiszitek, hogy ez jó és igaz, és hogy a “magasabb transzcendencia” kínálja a legjobb és utolsó reményt.

Amikor egy hiteles, független egyén megjelenik közöttetek, követelitek, hogy magyarázza meg eredményét abból a szempontból, hogy mit fog felajánlani mindenki másnak, mintha a kezdetektől az egyetlen mozgató ereje az lett volna, hogy kielégítse a Csoportot.

Zavarba ejtő ennek a téveszmének a mélysége.

Ha valaki megajándékoz téged egy olyan filozófiával, amely leírja, hogy minden egyén hogyan tud haladni magasabbra és messzebbre, elutasítod ezt a kezet, mint a megvesztegetés gondolatát.

Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de nincs átadnivaló “mindenek bölcsessége”, nincs üzenet, amit felírjak az égre. Éppen átutazom.

Az egyik bibliátokban ez a kijelentés áll: “Nincs nagyobb szeretete senkinek annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.” Ez biztosan egy nemes ötlet.

Az én világomban láttam ezt a múltunkban.

De feltehetjük, hogy nem volt szükség arra, hogy feláldozza az életét? Akkor azt is feltehetjük, hogy az egyéni teremtőerő ilyen teljességében való feláldozása nagyrészt régimódi volt?

Sok sikert kívánok nektek, de most indulnom kell…

Forrás: ÚjVilágtudat

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.