CímlapsztorikTudomány

Egyértelmű összefüggés van a vérrögképződés és az oltás között – figyelmeztetést adtak ki!

Mindent eldöntő bizonyítékok kerültek elő?

Mi lesz a magyarországi AstraZeneca oltásokkal?

Európa számos országában újra vagy végleg leállították, vagy csak a 60 év felettieket oltják vele elővigyázatosságból!

Hirdetés

Egyértelmű összefüggés?

Az egyik legveszélyesebbnek mondott vakcináról mégis csak kiderülhet az, amitől mindenki tartott?

Mégpedig az, hogy VAN egyértelmű kapcsolat az oltás beadása és az azt követő halálesetek között, melyek világszerte de főleg Európában borzolták a kedélyeket.

Sok-sok millió emberre jutott néhány tucat súlyos mellékhatás és haláleset, ám ez is elég volt, hogy kirobbanjon a botrány.

Mivel ezek az emberek egészségesek voltak, voltak köztük például fiatal ápolónők is…

Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője egy kedden megjelent egyik interjújában egyértelművé tette:

ÖSSZEFÜGGÉS VAN az AstraZeneca oltás és a néhány esetben kialakuló súlyos mellékhatások között.

Az oltást követően súlyos mellékhatásokként jelentkezhet például ritka esetekben heves immunreakció, nagyon ritka esetben tüdőembólia, vagy vérrög, ami egyes esetekben stroke-ot idézett elő.

Az EMA várhatóan órákon belül hivatalosan is megerősíti ennek az összefüggésnek a fennállását. Az összefüggésről szóló kijelentés éles fordulatot jelez az EMA korábbi álláspontjához képest.

Ez pedig óriási fordulatot jelezhet egyes országok oltási programjában, mivel gyakorlatilag mindenki rendelt be magához AstaraZenecát.

Hirdetés

Súlyos mellékhatások, az oltás után

Az utóbbi hetekben már így is számos országban vagy leállították az ezzel való oltást, vagy csak a 60 év felettieket oltják vele elővigyázatossági okokból.

A vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek vizsgálatának részeredményeiről az ügynökség szerdán vagy csütörtökön ad tájékoztatást

Az AstraZeneca vakcinája és a vérrögképződés közötti összefüggés gyanúja elsőként Ausztriában vetődött fel, amikor a beoltása után nem sokkal meghalt egy 49 éves ápolónő.

Az osztrák hatóságok emiatt felfüggesztették az érintett vakcinaszállítmány használatát, vérrögképződésről és halálesetekről szóló hírek nyomán pedig európai országok sora döntött úgy, hogy leállítja az oltóanyag használatát.

Mi lesz Magyarországon?

A nagy kérdés az, hogy hazánk hogyan dönt majd, ha valóban kihirdetik, hogy az összefüggés valós, márpedig ez csak idő kérdése, és meg fog történni.

Mennyiben változik majd az oltási stratégia, ha egyáltalán fog?

Itthon is leállíthatják az AstraZenecával való oltást? Vagy folytatják, de ahogyan más országokban, itt is a 60 év felettieket?

A vakcina használata még így is kisebb kockázatot jelent rájuk nézve ugyanis, mint az, ha elkapják a betegséget…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!