CímlapsztorikÉrdekes világ

Egyiptom tiltott piramisa idegen technológiát rejt? 60 éve nem lehet megközelíteni

Egyiptom kormánya és a legfelsőbb körök minden bizonnyal tudnak valamit… Az építmény állítólag a Föld és az univerzum energiáit egyesítette. Az emberiség és az ősi idegenek lenagyobbít titkát rejtheti?

Kevesen tudják, de Egyiptomban rengeteg piramis van, a jelen tudomány állása szerint legalább 115 ilyen építmény van, és léteznek olyan piramis maradványok, melyekről a mai napig heves viták folynak, mivel ezek egyes becslések szerint emberiség előttiek, azaz 12-14 ezer évnél is régebbiek.

Ekkoriban még elméletileg nem létezett olyan fejlett emberi közösség és civilizáció, mely ilyen összehangolt munkát végre tudott volna hajtani…

Hirdetés

Éppen ezért sok kérdést felvetnek Egyiptom különös pimraisai az emberiség múltjával kapcsolatban.

Akárcsak az egyik legrejtélyesebb piramis, melyet 60 év meg sem lehet közelíteni, mert TILTOTT.

Közéjük tartozik az a két befejezetlen is, amely nincs túl messze a Gízai-fennsíktól.

Szinte csak az alapjuk létezik, és a régészek a III. dinasztia idejére, vagyis Krisztus előtt 2600–2700 környékére teszik az építésük megkezdését.

Az egyikben, a szakemberek által csak Befejezetlen piramisként emlegetett építményben 60-nál is több, fekete és vörös festékanyaggal írt graffitit találtak.

Szerepel köztük kártus is, vagyis egy olyan hosszúkás keret, amelybe az uralkodók nevét írták, ám ennek az írásjelei nehezen kivehetők, így nem alkalmasak a keletkezési időpont azonosítására.

1954-ben a Fáraók földje (Land of the Pharaohs) című amerikai filmhez kerestek alkalmas forgatási helyszínt, és a Baka-féle piramis ehhez tökéletes választásnak tűnt, gyorsan meg is tisztították a homoktól és törmeléktől.

A 200×200 méteres alappal rendelkező piramis ekkor sem tárta fel jobban a titkát, a kutatók becslést sem tudtak adni arról, mekkorára tervezhették.

A legszebb része a félig kész kamra, amelynek az alját masszív, egyenként akár 9 tonnás gránittömbökkel burkolták be.

Hirdetés

1964 óta tiltott és szigorúan őrzött területnek számít valamilyen rejtélyes oknál fogva még egy katonai bázist is telepítettek mellé.

Ásatásokat sem engedélyeznek, a körülötte lévő nekropolisz tetejére katonai építményeket emeltek, a piramis aknáját pedig szemétlerakóként használják, és minden bizonnyal borzalmas állapotban van.

Néhányan úgy gondolják, hogy a helyről nem véletlenül tiltották ki a látogatókat, a piramisban ugyanis idegenek által hátrahagyott technológia található.

Ezzel kapcsolatban a legtöbbször azt az ovális formájú tárgyat szokták mutogatni, amely leginkább egy fürdőkádhoz hasonlít.

Az ufóhívők szerint a piramis nem befejezetlen, hanem elpusztították.

Már a 100 évvel ezelőtti régészek is elámultak a kövek megmunkálásának precizitásán, illetve rácsodálkoztak az ovális tárgyra, amit ők jobb híján szarkofágnak gondoltak.

Akik hisznek az ősi idegenek itteni jelenlétében, azok a Befejezetlen piramisról is úgy hiszik, hogy a Föld, illetve az univerzum energiáinak összegyűjtésére volt alkalmas.

Az építményben különféle gázok és folyadékok mozoghattak, és a „gránitszarkofág” is egyfajta tárolóedény lehetett.

A fejlett (talán Atlantiszhoz köthető) civilizációt feltehetőleg egy óriáscunami döntötte romba, minden vívmányával együtt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.