Misztikum

Egyiptomban feltárták az előző emberiségre utaló végső bizonyítékokat?

Ha ennek csak a fele beigazolódik, akkor újra kell írni az emberi faj történelmét, mert nem mi voltunk az esők ezen a bolygón…

Egy közkeletű mai alternatív elmélet azt állítja, hogy a nagy szfinxet legkevesebb 13 000 évvel ezelőtt építették.

Erre egyetlen valódi, tudományos érvet tudnak felhozni, mégpedig azt, hogy a Szfinx testén víz okozta eróziós nyomok (a lefolyás apró csatornái) találhatók.

Hirdetés

Egyiptom éghajlata i. e. 8000-től kezdve száraz, sivatagos, így a 4500 éves szobron nem alakulhattak volna ki ilyen eróziós nyomok.

Az elméletet elsősorban kronológiai megfontolások cáfolják: a szfinx egyszerre épült a gízai piramisokkal, valamint Hafré völgytemplomával és a szfinx-szentéllyel.

Ezt a geológia adatai is megerősítik. Következésképp vagy fel kell tennünk, hogy a gízai piramismező és a templomok is legalább 10 000 évesek, vagy helytelen az elmélet.

A piramismező dátumának módosítása azonban az egyiptológia álláspontja szerint nem lehetséges, mert minden eddigi tudományos eredmény azok 4500 éves (± néhány száz év) korát erősíti meg.

Sőt vannak olyan tudósok, akik a piramisok korát még ennél is közelebb kívánják hozni a mához (David Rohl, Heribert Illig) különböző érvekkel.

A 12 000 éves szfinx elméletének cáfolata pedig a ma már ismert készítési módban rejlik:

A két kőfejtés között kihagyott szikla valószínűleg természetes törésvonalak mentén alakult ki, és a természetes módon kiformálódó tömb ihlette az alkotókat a szobor létrehozására.

A tömb teteje, valamint az oldalát ma alkotó egykori hasadékok 12 000 évvel ezelőtt is a felszínen voltak, illetve ki voltak téve az esővíz lefolyásának, annak eróziós hatásainak.

Ilyenformán a vízerózió nyomai csak azt bizonyítják, hogy a szfinx melyik mai részei voltak szabadon a szobor elkészítése előtt is.

Hirdetés

Sokak szerint egyértelmű a helyzet.

A Földünket nem emberi lények által épített szerkezetek látogatják és pásztázzák rendszeresen.

A világ kormányai pedig nemes egyszerűséggel nem tudnak ezzel mit kezdeni.

Mi több, az elmúlt években nyilvánosságra hozott aktákat böngészve számos politikus valósággal pánikba esett, mivel ezek a jelenségek ráadásul nemzetközi kockázatot is jelenthetnek.

Ha a Nagy Felfedés keretében valóban lehull a lepel a Földön állomásozó idegen civilizációról – ahogyan sokan hisznek benne – az egy teljesen új korszakot hozhat a Földön és az emberiség történelmében.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.