Címlapsztorik

Életbe lépett a veszélyhelyzet Magyarországon, egy teljesen új időszakba léptünk

Az éjszakai kijárási korlátozásról szóló rendelkezések csütörtök 0 órakor lépnek életbe, a többi szabály már szerdától hatályos.

Csakis „EGÉSZSÉGKÁROSODÁSSAL, ÉLETVESZÉLLYEL VAGY SÚLYOS KÁRRAL FENYEGETŐ HELYZET ESETÉN, VALAMINT ÉLETVÉDELMI CÉLLAL” lehet éjszaka közterületen tartózkodni.

Tegnap este jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy szerda 0 órától újra él a rendkívüli jogrend.

Hirdetés

A kormány arról is döntött, felkéri az Országgyűlést, hogy ezt a korlátozott idejű rendkívüli jogrendet hosszabbítsa meg 90 nappal.

Kevéssel éjfél előtt megjelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet – vagyis a rendkívüli jogrend – kihirdetéséről szóló kormányrendelet, valamint a szigorításokat tartalmazó jogszabály

-írja az Index.

Az utóbbi alapján éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakó- vagy a tartózkodási helyén lenni, kivéve azokat, akik dolgoznak, munkába mennek vagy munkából térnek haza. Ezen kívül csak

„EGÉSZSÉGKÁROSODÁSSAL, ÉLETVESZÉLLYEL VAGY SÚLYOS KÁRRAL FENYEGETŐ HELYZET ESETÉN, VALAMINT ÉLETVÉDELMI CÉLLAL”

lehet éjszaka közterületen tartózkodni.

A Magyar Közlönyből egyértelműen kiderül: a vendéglátóhelyek (a korábban hozott szabályoknak megfelelően) 11 óráig nyitva tarthatnak, csak a „zeneszolgáltatást főszolgáltatásként” nyújtó helyek nem nyithatnak ki, kivéve azokat, ahol a részvételhez előre megváltott ülőhellyel kell rendelkezni.

A kulturális és sportrendezvények nézőterén – a páholyok kivételével – a nézők csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni, és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyek sem foglalhatók el. A másfél méteres távolságot a páholyokban és a szünetekben is tartani kell.

A szabályok betartását ezt követően is a rendőrség ellenőrzi, és figyelmeztethet, 100 ezertől 1 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, a helyiséget legalább egy napra, legfeljebb egy évre ideiglenesen bezárathatja, míg sportrendezvények esetében legalább egy, legfeljebb tíz alkalomra zártkapus rendezést írhat elő büntetésként.

Hirdetés

A rendelet arra is kitér, hogy Budapesten és a megyei jogú városokban a tömegközlekedési cégek kötelesek járatsűrítési tervet készíteni a munkanapokon reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint a délután 3 és este 7 közötti időszakokra.

A tervet a kormányhivatalnak kell jóváhagynia. Emellett a miniszterelnök bejelentésének megfelelően ismét ingyenes lesz a parkolás.

Az éjszakai kijárási korlátozásról szóló rendelkezések csütörtök 0 órakor lépnek életbe, a többi szabály már szerdától hatályos.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!