Tudomány

Elkezdődött a hanyatlás korszaka? Most először csökkenhet a Föld lakosságának száma

Úgy bukunk majd el, és semmisülünk meg, mint a Római Birodalom, vagy Atlantisz.

A modern kori történelem során először fordul elő, hogy a Föld lakossága az előrejelzése szerint csökkenő tendenciát mutat.

Ez a Lancet című nemzetközi orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint körülbelül 45 éven belül következik be.

Hirdetés

Jelenleg bolygónkon mintegy 7,8 milliárdnyian élnek. A következő évtizedek növekedésének csúcsát 2064-re jósolják, akkor várhatóan 9,7 milliárdan leszünk, 2100-ra viszont a lélekszám visszaesik 8,8 milliárdra

– idézte a tanulmányt az IflScience.

Az összlakosság utoljára a 14.század közepén csökkent a „fekete halálnak” nevezett pestisjárvány miatt.

A tanulmány vezető szerzője, Stein Emil Vollset professzor szerint, ha az előrejelzés pontos, ez lesz az első olyan népességcsökkenés, amelyet a termékenység visszaesése okozhat.

Legalább 23 országban a várható lélekszám kevesebb lesz a mai felénél. Köztük van Japán, Thaiföld, Dél-Korea, Olaszország, Spanyolország, Portugália és más olyan országok, amelyekre ma is jellemző az alacsony születési arány és a népesség elöregedése.

De még Kína is számolhat azzal, hogy a jelenlegi 1,4 milliárd lakosából csak 732 millió marad.

Lesznek ugyanakkor a világnak olyan részei, ahol továbbra is növekszik a lakosság. Idetartozik a Közel-Kelet és Afrika.

A Szaharától délre fekvő országok népessége akár meg is háromszorozódhat: a jelenlegi 1,03 milliárdból 3,07 milliárdan élhetnek ebben a térségben.

A tanulmány, amelyet a washingtoni orvosi egyetem kutatói készítettek, azt vizsgálta, hogy a halálozási és termékenységi ráták, valamint a migráció hogyan érinti a globális népességet a következő 80 évben.

Hirdetés

Figyelembe vették a háborúk, természeti katasztrófák és a klímaváltozás hatásait is a Föld különböző régióira.

Vollset szerint az alacsony szülési rátának okai egyfelől a kevesebb gyermek általános trendje, másfelől pedig a nők képzése és a modern fogamzásgátló eszközökhöz való jobb hozzáférés.

Számításaik szerint még 2017-ben a globális termékenységi ráta 2,37 volt, addig 1,66 lesz, vagyis nem éri el a minimális 2,1-öt, amely a népesség számának fenntartásához szükséges.

Az elöregedés, a munkaképes lakosság létszámának drámai csökkenése számos országban súlyos gazdasági következményekkel járhat, és felboríthatja a világ geopolitikai egyensúlyát is.

Az előrejelzések szerint Kína 2035-re megelőzi az Egyesült Államokat a GDP-alapú gazdasági mutatók szerint, de 2098-ra Amerika visszaszerzi világelsőségét. Dr. Richard Horton, a Lancet főszerkesztője szerint a 21. század végére Európa és Ázsia befolyása csökken, ellenben Afrika és az arab országok jövőformáló erők lesznek, miközben egy olyan multipoláris világ alakul ki, amelyben az Egyesült Államok mellett India, Nigéria és Kína lesznek a vezető hatalmak.

A kutatás arra is kitér, hogy a világnak meg kell változtatnia a migrációhoz való hozzáállását.

Bár az elmúlt évtizedek során ez a jelenség nacionalista politikai vezetők hatalomra jutását és a migránsokkal szembeni erősödő ellenséges magatartást váltott ki, a tanulmány szerint számos országnak szabadabb bevándorlási politikát kell követnie egyszerűen azért, hogy fenntarthassa a lakosság lélekszámát és a gazdasági növekedést.

A munkaképes lakosság elosztása sorsdöntő lesz az emberiség prosperitása vagy hanyatlása szempontjából – figyelmeztetnek a tudósok.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.