Elmekontroll-elit: muszáj manipulálni az embereket, csak így irányíthatók ahogyan mi akarjuk

Döbbenetes végső vallomás arról, hogy mi is zajlik a fejünk felett?!

Hiperkommunikatív környezetben élünk, és szinte a nap minden pillanatában rendkívül sok üzenet és médium bombáz bennünket.

Őrülten sok információt kapunk, és a legtöbbnek az a célja, hogy befolyásolja gondolatainkat vagy meggyőződéseinket a hírnök számára előnyös módon.

Ez az elmekontroll lényege: befolyásold valaki gondolatait, és ezzel befolyásolhatod a viselkedését.
Minden médium, amelyet beengedsz a tudatodba, nagyon is valóságos módon befolyásolja gondolataidat és/vagy hiedelmeidet.

Ha hagyod, akkor igen.

A legtöbben azonban nagyon passzív tudatállapotban fogyasztjuk a médiát. Vagy a háttérben, miközben valami mást csinálunk, vagy egy hosszú nap után, amikor az agyunk kimerült, és nincs sok akaraterőnk.

Ebben az állapotban az ötleteket és javaslatokat felszívja a tudatalatti elme, ahol munkába állnak, megváltoztatják a világról alkotott hiedelmeinket, és azt, hogy mire van szükségünk a túléléshez.

Saját elménk szuverenitásának megőrzésének kulcsa az, hogy tudatában vagyunk annak, hogy ez a hatás mennyire valós.

Ha visszatekintünk a tömegkommunikáció korszakának hajnalára, azt tapasztaljuk, hogy ahogy a rádió, a televízió és a film technológiája fejlődött, úgy fejlődött az a tudományos felfogás is, hogy ezek az új médiumok miként használhatók fel azok céljainak elérésére, akik létrehozták a médiát a
haszonszerzés vagy propaganda céljából.

A modern propaganda úgynevezett atyja, Edward Bernays 1928-ban azon töprengett, hogyan lehet irányítani a demokratizálódott polgárok szokásait és viselkedését. Ezt a hatalmon lévők felelősségeként állítja be.

“A tömegek szervezett szokásainak és véleményének tudatos és intelligens manipulálása fontos eleme a demokratikus társadalomnak.

Azok, akik manipulálják a társadalom eme láthatatlan mechanizmusát, láthatatlan kormányt alkotnak, amely országunk igazi uralkodó hatalma.

Kormányoznak bennünket, elménket formálják, ízlésünket formálják és ötleteinket sugallják, nagyrészt olyan emberek, akikről soha nem hallottunk…

Ők rángatják a drótokat, amelyek irányítják a köztudatot,” – Edward L. Bernays, Propaganda (1928).

Bernays Sigmund Freud unokaöccse volt, és nagy hatással volt rá Freud, aki kutatásait a manipulatív pszichológia irányába terelte.

Kifejlesztette azt, ami a modern reklám lényege, vagyis a vágyak feloldásának képessége üzenetküldés és képek segítségével.

Ezeket a készségeket azonnal kamatoztatták, hogy a polgárokat fogyasztókká és engedelmes munkásokká, adófizetőkké és katonákká változtassák.

Edward Bernays:
“Kik azok az emberek, akik anélkül, hogy észrevennénk, adják az ötleteinket, megmondják, kit csodáljunk és kit vessünk meg, mit higgyünk a köztulajdonról, a tarifáról, a gumi áráról, a Dawes-tervről, a bevándorlásról; akik megmondják, hogyan kell kialakítani a házainkat, milyen bútorokat helyezzünk el, milyen menüt tálaljunk az asztalunkra, milyen ingeket kell viselnünk, milyen sportokat űzzünk, milyen színdarabokat nézzünk meg, milyen jótékonysági szervezeteket kell támogatnunk, milyen képeket csodáljunk, milyen szlengre kell hatni, milyen poénokon nevessünk?”

De hová vezet mindez, ha úgy döntünk, hogy nem ébredünk fel, és nem veszünk részt aktívan jövőnk megteremtésében?

Aldous Huxley komoly figyelmeztetést adott nekünk ezzel kapcsolatban, felhívta a figyelmet a társadalommérnökök finom erőire, amelyek az ipar és a kormányzat legmagasabb szintjein jelentek meg.

“Személytelen erők, amelyek felett szinte semmilyen irányításunk nincs, úgy tűnik, mindannyiunkat a szép új világ rémálmának irányába taszítanak; és ezt a személytelen nyomulást tudatosan felgyorsítják a kereskedelmi és politikai szervezetek képviselői, akik számos új technikát dolgoztak ki a tömegek gondolatainak és érzéseinek valamely kisebbség érdekében történő manipulálására,”

– Aldous Huxley, előszó a “Szép új világhoz”.

A “Szép új világ” 1931-ben jelent meg, és bebizonyosodott, hogy Huxley-nak igaza volt. Most az eszközök sokkal összetettebbek, és sokkal inkább találkozunk velük minden lépésnél.

A kétszeres Pulitzer-díjas szerző és befolyásos propagandista, Walter Lippmann arról beszélt, hogy a nyilvánosság alapvetően egy buta vadállat, akit háziasítani kell.

Walter Lippmann amerikai értelmiségi, író, kétszeres Pulitzer-díjas alkotta meg az egyik első művet, amely az amerikai tömegmédia használatáról szól.

“A közvélemény” (1922) című művében Lippmann a tömegeket egy “nagy vadállathoz” és egy “összezavarodott csordához” hasonlította, amelyet egy uralkodó osztálynak kell terelnie.

Az uralkodó elitet úgy jellemezte, mint “specializált osztályt, amelynek érdekei túlmutatnak a helyi érdekeken.” Ez az osztály szakértőkből, szakemberekből és bürokratákból áll.

Lippmann szerint a gyakran “elitként” emlegetett szakértőknek olyan tudásgépezetnek kell lenniük, amely
megkerüli a demokrácia elsődleges hibáját, a “omnikompetens polgár” lehetetlen ideálját.
A taposó és üvöltő “zavarodott csordának” megvan a maga funkciója: “legyen az akció érdeklődő nézője,” azaz nem résztvevője.

A részvétel a “felelős ember” kötelessége, aki nem a rendes állampolgár.

Lippmann itt a propaganda jótékony hatásairól beszél:

“Ennek a beleegyezésnek az előállítása nagy finomításokra képes, szerintem senki sem tagadja. A közvélemény kialakulásának folyamata természetesen nem kevésbé bonyolult, és a manipuláció lehetőségei mindenki előtt nyitva állnak, aki érti a folyamatot.

A pszichológiai kutatások eredményeként a modern kommunikációs eszközökkel párosulva a demokrácia gyakorlata sarkon fordult.

Forradalom zajlik, végtelenül jelentősebb, mint a gazdasági hatalom bármiféle eltolódása. A propaganda hatására – nem feltétlenül a szó baljós jelentésében – gondolkodásunk régi állandói változókká váltak.

Ma már nem lehet hinni például a demokrácia eredeti dogmájában; hogy az emberi ügyek
intézéséhez szükséges tudás spontán módon előkerül az emberi szívből.

Ahol ezen elmélet alapján cselekszünk, önámításnak és a meggyőzés olyan formáinak tesszük ki magunkat, amelyeket nem tudunk ellenőrizni. Bebizonyosodott, hogy nem hagyatkozhatunk az intuícióra, a lelkiismeretre vagy a véletlenszerű vélekedésekre, ha a rajtunk kívül álló világgal akarunk foglalkozni,”

– Walter Lippmann, “A közvélemény”.

És most, amikor szinte mindenki okostelefonnal sétál, rá kell jönnie, hogy máris egy globális neurális hálóba kapcsolódtunk be, amelyet egyelőre csak a korlátozott digitális sávszélesség lassít a telefon és az agy közötti térben.

Ha ez a híd megszakad, gyakorlatilag semmi sem védi mentális szuverenitásunkat, hacsak nem döntünk úgy, hogy felébredünk és átvesszük az irányítást.

Forrás: ÚjVilágtudat