CímlapsztorikÉrdekes világ

Elveszett paradicsom: így törölték ki a civilizációk kollektív emlékezetét

A Föld mágneses mezejének leállása miatt nem ismerheti ma az emberiség, hol élhetett valójában Ádám és Éva?

Az emberi múltat többször “kitörölték”, ezért soha nem ismerhetjük meg a teljes igazságot?

A Föld mágneses mezejének rejtélyes hatása az emberi civilizációra

Azt már egy ideje tudni lehet, hogy az agyműködésre minden állatnál kihat a Föld mágneses mezeje.

Hirdetés

nemrég viszont még megdöbbentőbb összefüggéseket tártak fel ezzel kapcsolatban, ami ráadásul az egész emberiség múltját, történetét újraírja.

A Föld mágneses mezője összekapcsolódik a galaxis és más bolygók mágnese mezőivel is a friss kutatások szerint.

Az pedig egyre biztosabb, hogy a múltban például a Föld mágneses mezőjének részleges leállása (például egy pólusváltás során) olyan eseménysort képes előidézni, mely “mindent törölhet” a kollektív emlékezetből.

Mintha csak a sötét zsarukból ismert neutralizálót használnánk az egész bolygó lakosságára.

Az a vélemény, hogy az emberiség emlékezetének időszakos “lenullázásának” problémája a Föld mágneses mezejének megváltozásával vagy leállásával függ össze.

Az emberi vér valójában folyadékkristály, és ha technikailag összehasonlítjuk, akkor egy mágneses-ferrit információhordozó.

Amikor a Föld mágneses tere megszűnik, a kristályok szétesnek, amelyek megtartják a folyamatban lévő eseményekről szóló információkat.

A múlt időkben kísérleteket végeztek, hogy megvédjék az “önkénteseket” a Föld természetes mágneses mezejétől, ám ezen kísérletek után az alanyoknak problémáik voltak a pszichéjükkel és a további alkalmazkodással a társadalomban.

A kozmikus sugárzás nehéz komponensének hatása probléma volt az amerikai “holdűrhajósok” kiképzése során, ami közvetlenül utalt a Föld mágneses mezőjének emberi testre gyakorolt stabilizáló hatására.

Hirdetés

Sok szempontból, és ezzel összefüggésben 50 évvel ezelőtt lehetetlen volt emberes repülés a Holdra. Egy ilyen repülés során az űrhajósok komolyan kockáztatták, hogy elveszítik az emlékezetüket, és végül megőrülnek.

Az orvostudományok doktora és a Mars-500 projekt felelős végrehajtója szerint a mágneses mezők körülményeinek változása okozta probléma mind a Földön, mind a Föld mágneses mezőjén kívüli térben élő ember esetében megoldatlan.

A “kisütött” mágneses körülmények között embereken végzett kísérletek korábban eltéréseket tártak fel az alanyok pszichéjében.

Ráadásul a bioszféra létezésének történetében a Föld mágneses tere periodikusan változott, sőt egyes pillanatokban le is nullázódott.

Talán néhány katasztrófa a bolygón pontosan a Föld mágneses mezejének egy bizonyos pillanatban történő eltűnésével függ össze.

Az ősi elveszett tudás és az emberiség valódi múltja?

Nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy a Föld mágneses mezőiben bekövetkezett változások összefüggésben állnak az emberiség korábbi civilizációinak tudásával:

Fejlődésük egy szakaszában az embereknek “lenullázódott” az emlékezetük a kísérleti patkányokhoz hasonlóan, amelyeknek mágneses tér hiányában folyamatosan a kimerülésig kellett küzdeniük a társadalmi hierarchia fenntartása érdekében.

Amikor az ájulás után felébredtek, az állatok nem voltak hajlandók enni, és folytatták a verekedést, megfeledkezve arról, hogy a társadalmi hierarchia már előző nap kialakult.

A kísérleti patkányok második csoportja normális, természetes módon viselkedett anélkül, hogy “kikapcsolták volna” a mágneses teret az új terepen.

Mindannyian szeretjük a sci-fit, és időről időre észrevesszük, hogy egyes sci-fi-írók képesek voltak megjósolni (szimulálni) a jövőt. Ezzel kapcsolatban felidézhetjük a “Pandorum” című sci-fi film cselekményét:

“A világűr mélyén, egy kozmikus hajó… A csapat két tagja, akik felébredtek a hiperalvásból, nagyon nehéz helyzetbe kerülnek: nem működik a berendezés, nem emlékeznek semmire… Mi volt a küldetésük? Milyen rég volt? Hol vannak? Kik ők? Hol van az elveszett paradicsomuk?… Nincs válaszuk ezekre a kérdésekre”

Az emberiség az igazságkeresés útján

Megdöbbentő fordulat lehetne, ha előkerülnének még konkrétabb bizonyítékok azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi törlődhetett az emberiség kollektív emlékezetéből.

Innentől a különféle elméletek száma szinte végtelen.

Egyesek szerint az emberi civilizáció már jelen volt és kifejlődött, majd kihalt legalább ötször a Földön.

A mágneses mező leállása és a pólusváltások időszaka és ciklikussága egybevághat ezzel.

Jelenleg pedig eszerint a hipotézis szerint mi a hatodik emberi civilizáció vagyunk, egy újabb végzetes pólusváltásra várva…?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!