CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

EMA: a gyerekek oltásával mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés, szükség lesz rá

A szakma egyre inkább egybehangzóan állítja: a gyerekek beoltásával lehet csak véget vetni a járványnak.

Mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte az 5-11 éves korosztály oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával – mondta a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Békássy Szabolcs elmondta, a gyerekek körében is terjed a vírus, és bár az esetek többségében enyhe lefolyású megbetegedést okoz náluk a fertőzés, továbbadhatják azt – írja az MTI.

Hirdetés

Hozzátette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy ebben a hullámban sokkal több gyerek fertőződik meg, és míg korábban tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel vészelték át a betegséget, addig mostanra markánsabb tünetek jelentkeznek náluk.

A járvány letöréséhez ebben a korosztályban is magas átoltottság szükséges – jelentette ki, hozzátéve: az oltás a gyerekeket is jobban védi a betegség súlyos lefolyása ellen, hasonlóan a felnőttekhez.

A Harvard professzornője szerint is elkerülhetetlen a gyerekek oltása

A Harvard Egyetem tekintélyes professzornője szerint a gyerekek kivétel nélküli beoltása nélkül a koronavírus mindig egy lépéssel előttünk lesz.

Lehet, hogy a jövőben egyetlen hullámot sem úszhatunk meg, és a koronavírus örökre velünk marad.

Dr. Galit Alter, a Harvard Egyetem Ragon Intézetének csoportvezetője, a Harvard Orvosi Karának professzora egy nagyon okos sé tanult ember, így érdemes lenne hallgatnia rá a világnak sokak szerint.

A szakértő szerint fontos prioritás a gyerekek oltása pontosan azért, mert nélkülük nincs nyájimmunitás.

Alter arról is beszélt, hogy mi a különbség az influenzaoltás és a koronavírus-vakcinák között abból a szempontból, hogy a mutálódó vírusra kell-e majd minden évben új vakcina.

Éppen ezért könnyen lehet, hogy a koronavírus ellen elegendő lesz gyermekkorban egyetlen oltás, de az is lehet, hogy a variánsok miatt néhány évig muszáj lesz az éves vakcinázás – de arra nem kell számítani, hogy életünk végéig minden egyes évben be fognak oltani minket koronavírus ellen.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!