CímlapsztorikTudomány

EMA – Negyedik oltás: “Istennek hiszünk, mindenki mástól bizonyítékot kérünk”

“Egyszer, talán kétszer be lehet adni az ismétlődő oltást, de a végtelenségig ez nem folytatható”

– jelentette ki Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség vakcinastratégiájáért felelős egyik vezetője.

Az Egyesült Királyságban jelenleg elegendőnek tartják a három oltás által nyújtott védettséget is.

Hirdetés

Az Európai Unió egyik szakértője szerint pedig egyenesen akár káros is lehet a túl gyakori oltás.

Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség vakcinastratégiájáért felelős egyik vezetője azt mondta, hogy

EGYSZER, TALÁN KÉTSZER BE LEHET ADNI AZ ISMÉTLŐ OLTÁST, DE A VÉGTELENSÉGIG EZ NEM FOLYTATHATÓ.

Kinek van tehát igaza, és mi alapján lehet eldönteni ezt a kérdést?

A válasz a modern orvostudomány talán legnagyobb vívmányában található, amit így hívunk: tényeken alapuló orvoslás.

ISTENNEK HISZÜNK, MINDENKI MÁSTÓL BIZONYÍTÉKOKAT KÉRÜNK!

Ez a W. Edwards Demingnek tulajdonított mondás mára szállóigévé vált, és ha nem is teljesen pontosan erről van szó, de a tényeken alapuló orvoslás lényege benne van. Mit is értünk tehát ez alatt?

A betegévek száma tovább nőtt a vakcinák engedélyezése után, jelenleg már a milliárdos nagyságrendet is eléri.

A harmadik oltás jótékony hatásának bizonyítására is van már némi, ha nem is több milliárd betegévet kitevő tényanyag.

Hirdetés

A NEGYEDIK OLTÁS VALÓDI HATÁSÁT AZONBAN JELENLEG NEM ISMERJÜK,

erről komolyabb tényanyag vagy számottevő mértékű betegév nem áll rendelkezésre.

A téma valódi megítélésére a negyedik oltások tömeges beadásától számított első hónapok eltelte után lesz az első lehetőség.

Elmélet, ahogyan a fentiekben is láttuk, elvileg van mellette és ellene is. Ahogyan a régi mondás tartja azonban, a puding próbája mindig az evés.

A szerző allergológus és klinikai immunológus szakorvos, c. egyetemi tanár.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.