CímlapsztorikÉrdekes világ

Európai Ügyészség: Magyarország és Orbán érintett a határon átnyúló bűnügyekben

Eljuthat a vádemelésig és a letöltendő börtönig a dolog?

Forr a talaj a kormány alatt!

Elkészítette első éves jelentését az Európai Ügyészség. Igaz, ez még csak egy féléves beszámoló, mivel az uniós nyomozó testület tavaly júniusban kezdte meg a működését. Magyarország nem tagja az ügyészségnek, holott a számokból kiderült: ez indokolt lenne.

Hirdetés

Ráadásul ha tagja lenne, aminek mint írtuk, szándékosan nem az, akkor közvetlenül börtönbe zárathatók lennének az EU-s pénzek ellopói, a felelősök, és így sokak gyanúja szerint Orbán Viktor és baráti, rokoni köre is.

Éppen emiatt nem csatlakoztuk még az Európai Ügyészséghez.

Ugyanakkor az Ügyészség jogköre a következő időszakban akár bővülhet is, és elérhető lesz akár az a lehetőség is, hogy láncra verjenek magyar politikusokat is.

Máűr most is megvan arra a lehetőség egyébként, hogy határon átnyúló ügyekben felelősségre vonjanak akár hazánkból is politikusokat.

Ami a magyar érintettséget illeti, meglehetősen árulkodó adatok találhatók az éves jelentésben.

Öt uniós tagállam nem vesz részt azt Európai Ügyészség munkájában:

Magyarországon kívül Lengyelország, Svédország, Írország és Dánia.

A határon átnyúló ügyek közül 17 érinti Magyarországot, a legmagasabb szám a lengyeleké, 23, míg a másik három ország összesen nyolc esetben kerül elő.

Ami a magánszemélytől vagy szervezetektől származó bejelentéseket illeti, itt az ügyészségi munkában részt nem vevő államok közül magasan Magyarország áll az első helyen, 28 bejelentéssel.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!