Érdekes világMisztikum

Ez a nő azt állítja: évekig zaklatta szexuálisan egy szellem

Először ártatlan csiklandozással kezdte a szellem, majd az intim testrészeit vette célba. Még a papnak sem sikerült elűznie.

Ez nem valami vicc, nagyon is komoly a történet.

Az angliai Essex-ben élő 6 gyermekes édesanya, a 36 éves Charlene Smith azt állítja, két évig zaklatta őt szexuálisan egy szellem. A rémálom 2015 októberében kezdődött.

Hirdetés

Arra ébredt, hogy valaki megérintette álmában a lábát.

Először természetesen azt hitte, hogy a párja volt. De később rá kellett döbbennie, hogy bizony nem.

Charlene szerint az egész dolog kiváltója az lehetett, hogy megidézte elhunyt nagybácsikája szellemét.

Szeretett nagybácsikája 48 éves korában tragikus módon elhunyt, ő pedig nem tudta ezt feldolgozni.

Többször rögtönzött egy kis szellemidéző szeánszot az otthonában. Gyertyákat gyújtott és arra kérte a szellemet, küldjön neki valamilyen jelet. Nem küldött, legalábbis akkor.

Azonban később hátborzongató módon adta tudtára jelenlétét.

Többször ébredt arra, hogy a szellem megérinti őt, miközben alszik. Majd az érintések csiklandozásba mentek át. Már ez is meglehetősen bizarr és hátborzongató volt számára.

Szorongani kezdett és félt aludni.

A hívatlan lény azonban egyre messzebb ment, egy idő után nem érte be az ártatlan csikizéssel, molesztálni kezdte. Többször riadt arra álmából, hogy intim testrészeit fogdosta.

Hirdetés

Megpróbált segítséget kérni, szelleműzőket hívott a házba. Azonban sajnos nem sikerült eltávolítaniuk a nyugtalan lelket a házból. Viszont azt sikerült elérni, hogy feldühödjön.

Állítása szerint ezután többször rátámadt a szellem. Megragadta, falhoz vágta, rángatta és karmolta őt. Volt, hogy széttépte rajta a ruhát.

Valamilyen formában mindennapossá vált, hogy a kísértet bántalmazta. És már fényes nappal is.

Ekkor fordult az egyházhoz segítségért. Egy pap is próbálta megtisztítani a házat a gonosz lélektől. Hasonlóan a szelleműzőkhöz, az ő próbálkozását sem koronázta siker.

A több mint két évig tartó horrorisztikus eseményeknek azután akármilyen hihetetlen is, magától vége szakadt.

Miután Charlene világra hozta hatodik gyermekét, a kis Chardonnay-ét, a hívatlan vendég magától távozott, és szerencsére a mai napig távol is tartja magát a hat gyermekes édesanyától

– írja a Mirror.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.