Érdekes világ

Ez a történelem leggyorsabb lejtmenete – állítja a közgazdász, aki 2008-at is előre látta

Sem a nagy gazdasági válság idején, sem a második világháborúban nem esett meg az, hogy a gazdasági aktivitás jelentős része szó szerint megállt volna, mint ahogy az Kínában, az Egyesült Államokban és Európában történt.

Elmondta, hogyan lehetne mégis megmenteni a globális csődtől a világot és a bolygó polgárait…

Nouriel Roubini, a dr. Végzet becenévre keresztelt közgazdászprofesszor nemrég megjelent elemzésében boncolgatta a várható kimenetelét a világot érintő válságnak.

Hirdetés

A hó elején alig 15 napra volt szüksége az amerikai részvénypiacnak ahhoz, hogy a medvepiacot jelentő 20 százaléknál is nagyobb mértékben essen korábbi csúcsáról.

Ez a történelem leggyorsabb lejtmenete.

Sem a nagy gazdasági válság idején, sem a második világháborúban nem esett meg az, hogy a gazdasági aktivitás jelentős része szó szerint megállt volna, mint ahogy az Kínában, az Egyesült Államokban és Európában történt.

A legkedvezőbb forgatókönyv megvalósulása esetén is egy olyan visszaesés következne, amely ugyan nagyobb százalékosan mint a 2008-as válság idején, azonban gyorsan lezajlik, s a növekedés visszatérhet az idei negyedik negyedévben.

Azonban ahhoz, hogy ez a forgatókönyv megvalósuljon, számos tényező szerencsés együttállására lenne szükség

– véli Roubini.

Szerinte fontos, hogy kezeljék megfelelő intézkedésekkel a járványt, erőltessék a karantént és valósítsanak meg egy olyan teljes körű leállást, mint amire Kínában került sor.

Folytatniuk kell a nem konvencionális eszközök felhasználását. Ez azt jelenti, hogy negatív kamatszintet kell fenntartani, kvantitatívan kell lazítani, könnyíteni a hitelezési feltételeken.

Harmadszor pedig a kormányoknak masszív költségvetési ösztönzésbe kell kezdeniük, akár helikopter-pénz kiszórásával is, azaz a háztartásoknak juttatott közvetlen pénzjuttatással.

Hirdetés

A nagy helyzet azonban az, hogy a vírus mutálódhat, vagy jövőre újabb hulláma érkezhet, mielőtt helyreállna az egész gazdaság.

Ezek pedig megint olyan negatív tényezők lehetnek, amik minden pozitív igyekezetet keresztül húzhatnak.

Ez a pénzügyi bizonytalanság pedig méginkább a gazdaság helyreállását hátráltatja.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.