CímlapsztorikMisztikum

Ez hogy? Mozdulatlanná dermedt és “beakadt” a levegőbe a madár – videó

Senki sem érti, mi lehet a magyarázat: hiba a Mátrixban?

Ezt magyarázza meg valaki!

Jól nézzétek meg a lenti felvételt, amit a Facebookra töltöttek fel először, mert senki sem tud egyértelmű magyarázattal, kvázi megoldással szolgálni arra, hogy voltaképpen mi is látható rajta.

Hirdetés

Egy madár látható rajta, amint kitárt szárnyakkal kimeredve lebeg a levegőben.

Szinte teljesen mozdulatlanul, mintha csak megfagyott volna repülés közben.

Az eredeti felvétel az egész közösségi médiát bejárta, az emberek pedig a kommentekben találgatják, hogy mi lehet rá a magyarázat.

Az látszik még a felvételen, hogy egy speciális bottal próbálnak felnyúlni a bajba jutott madárért, majd később vége szakad a felvételnek.

A videó kapcsán egyesek azt vetették fel, hogy ez egy bizonyíték lehet arra, hogy egy úgynevezett mátrix világban élünk, és a felvételen azt láthatjuk, hogy milyen amikor épp egy hiba csúszik a mátrixba.

Ilyenkor a tárgyak megállnak, beakadnak a levegőben, több árnyékot vetnek, vagy épp eltűnnek, majd újra előbukkannak.

Vannak azonban olyanok is, akik szerint a Blue beam, azaz Kék sugár hadművelet bizonyítéka lehet, amikor is furcsa hologrammokkal árasztják el az eget, hogy így csapjanak be tömegeket.

Létezhetnek azonban logikusabb magyarázatok is.

Egyesek ugyanis azt vetteték fel, hogy a madár talán valamiféle, az épületek között kifeszített madzagra, vagy vékony damilra akadt fel.

Hirdetés

Sőt, ha az ember nagyon figyeli szerintük, akkor látni lehet hogy a madár egy picit ide-oda himbálódik.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!