Ez van a születés előtt és a halál után: döbbenetes elmélet változtat meg mindent
A születésünk előtt ugyanolyan nem anyagi formában létezhetünk, mint amivé a halálunk után állunk.
Egy elmélet szerint az életünk nem más, mint egy “anomália”, egy “hiba a rendszerben”, amely pillanatnyi, mi mégis egy egész élet hosszúságúnak érezzük!
Egy merőben új, hipotetikus lehetőség merült fel, mely egyszerre ad egy logikus magyarázatot az élet előtti “nemlétünkre”, és a halál utáni “életre”.
A mai napig óriási rejtély övezi azt, hogy mi lesz velünk, a tudatunkkal a halálunk után.
Minden megszűnik létezni és a létezésből a nemlétezésbe kerülünk át, vagy a tudatunk túléli a testünk pusztulását?
Az élet előtt is volt létezésünk, amiről a születésünkkor minden “emlékünk” kitörődik?
A kérdéskört egy meglehetősen kusza, de valamennyire ésszerű magyarázat közi össze.
Az elmlélet szerint bár a sületésünkkor jövünk létre, ám a hozzávalóink végig jelen voltak, csak a világban szétszórva, más-más forrásban.
Ráadásul mind csillagporból és energiából vagyunk, a legősibb anyagokból.
A megszülető csecsemő áll még a legközelebb a világot figyelő, tiszta felősbbrendű entitáshoz, amit egyesek Istennek, mások teremtő erőnek hívnak.
Később erre rakódik rá a személyiségünk aszerint, hogy milyen hatások értek minket vagy milyen neveltetésben részesültünk.
Példának a két végletet Szűz Máriát és Hitlert lehetne felhozni: a kiindulópontban mind ugyanúgy tiszta tudattal és lélekkel figyelték a világot, de egészen más behatások érték őket az életük során.
A halálunk pillanatában azonban a tudatunk megszűnik abban a formában, hogy levedli azokat a sallangokat, amik életünk során “ránk rakódtak”.
A belső énünk marad csupán, egy tiszta üres lap.
Ez pedig egylényegű, mert mindannyian ugyanolyanná vedlünk vissza.
Végső soron egyek vagyunk Istenben, ahogyan a Biblia is fogalmaz.
Ez azt is jelenti, hogy amikor meghalunk, akkor lényegében visszatérünk a forrásba, vagy abba az egységes egész valamibe, melyből születésünk pillanatában “szakadtunk ki”.
Ezen teória szerint az életünk nem más, mint mikro-pillanatok, melyeket mi egy egész életnek érzékelünk, mikor “kiszakadunk” ebből a végtelen óceánól.
A lebegőbe emelkedő vízcsepp a mi életünk, később, a halál pillanatában pedig újra egyesülünk az “óceánnal”.
