Érdekes világ

Ezeket bánják legjobban a haldoklók: 5 aranyigazság egy ápolónő szerint

Ezek a tanácsaik az életüket leélt embereknek egy sokat látott ápolónő szerint. Érdemes megfogadni.

A New Orleans-i 30 éves Hadley Vlahos haldoklók mellett segít ápolóként immár nyolc éve, sok embernek segített, így sok élethelyzettel találkozott.

Több haldokló elmondta neki, mit bánnak így utólag leginkább, és mit tanácsolnak azoknak, akik még tehetnek az életükért.

Hirdetés

“Minden egyes ember megtaníthat neked valamit. Leélték az egész életüket. Annyi mindenre megtaníthatnak”

– idézi a Mirror.

Egy páciense például azt mondta neki a hatalmas kastélyában, hogy ne az anyagiakra összpontosítson, hanem a mostra fókuszáljon.

Aztán átment egy másik haldoklóhoz, akinek ugyan lepusztult volt a háza, de a családja körében feküdt.

Volt, aki azt sajnálta, hogy noha orvos akart lenni, mindig sajnálta azt az időt, amit rá kellett volna fordítania a tanulásra.

Egy nő arra panaszkodott, hogy mindig arra figyelt, mit gondolnak róla mások, ezért nem önmagáért szerették.

Sok férfi azt bánja, hogy túl sokat dolgoztak, és így kevés idejük maradt a családjukra.

Vlahos az öt leggyakoribb tanácsot fel is sorolta.

Ezek:

Hirdetés
  • Nem vihetsz semmit magaddal, ha elmész!
  • Ne várj a tökéletes időpontra, kezdd el most!
  • Magadért csináld a dolgokat, ne másért!
  • Tölts kevesebb időt a munkával és többet a családoddal!
  • Mondd el az embereknek, mennyire szereted őket!

Ezt amolyan 5 aranyigazságként is lehetne értelmezni.

Bár klisésnek is hangozhat, mégis mindben rengeteg igazság van, és az életünket alapvetően határozhatja meg, ha eszerint élünk.

Ti egyetértetek ezekkel a tanácsokkal?

Tényleg nem figyelünk oda eléggé ezekre a viszonylag egyszerű összefüggésekre az életben?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!