Tech-Kütyük

Ezért nincs végtelen energia, ingyen áram: elhallgatták, közműrabszolgáknak kell, “etetni” az energiacégeket!

Mérget vehetünk rá, hogy az ilyen találmányokat vagy a mögötte álló technológiát vagy letitkosítják, vagy hirtelen majd nem fogunk hallani felőle.

A rajtunk élősködő energiacégeknek ugyanis az az érdeke, hogy továbbra is fizessünk az energiáért, így tartva őket hatalmon.

Hiszed vagy sem, de napjainkban is léteznek olyan technológiák, szigorúan titkosítva, vagy csak szimplán gátolva, tehát elvágva a külvilágtól és az anyagi forrásoktól, melyek megteremthetnék a végtelen energiaforrásokat a Földön.

Hirdetés

Ergo egyúttal ingyenessé tennék az energiát a villamos áramot, amiért jelenleg világszerte fizetnünk kell.

A nagy energiaipari szereplők, a vezetőik és maguk az ezen csoportok mögé besorakozó energiavállalatok mind abban érdekeltek, hogy a társadalom közműrabszolgaságban maradjon.

Vagyis nekünk, átlagemberekék kell fizetnünk olyanért, amit ma már ingyen, szó szerint a semmiből meg lehetne termelni.

Mindennek két célja és oka is van.

A múltban, közel 200 éve hallgatnak el találmányokat, melyek jobbá tehették volna a világot, azonban kivették volna a gyeplőt az energialobbi által naggyá tett emberek alkotta szűk elit kezéből a gyeplőt.

Ezt pedig nem engedhették meg.

Az többséget alkotó de hatalommal nem rendelkező társadalomnak közműrabszolgaként sarcot kell fizetniük az energiaszolgáltatóknak.

“Etetnünk kell” őket, hogy hatalmuk teljes legyen.

A múltban számtalan olyan technológia létezhetett, amit aztán elnyomtak, elhallgattak.

Hirdetés

Többek között például maga Tesla is alkotott szabadnenergia generátort.

Azonban nem sokkal a halála előtt rájött, hogy a szabadenergia generátort fegyverként is lehet használni, ez pedig fordulópontot hozott saját találmányának megítélésében.

Tudta, hogy az energialobbival elvesztette a harcot, helyette fegyvert akar belőle készíteni a kormányzat.

Ezt korábbi azóta napvilágra került CIA dokumentumok is igazolják. A CIA és az amerikai hadsereg erősen érdeklődött a kvantum energia generátor iránt.

Gondoljunk csak bele: soha többé senkinek nem kellett volna fizetnie az áramellátásért, és egy alapvetően nulla energiaköltségű világ köszönthetett volna az emberiségre.

Ez bár szép és jó volt, a hirtelen jött paradigmaváltás összeomlasztotta volna a gazdaságot, és főleg az energiaipart, amit ez utóbbi nem hagyhatott szó nélkül.

Ez volt tehát az oka, hogy elzárták a világ elől. Egyszerűen túlságosan nagy volt ahhoz, hogy ezt mi emberek, a jelenlegi technológiai és fejlettségi szinten kontrollálni tudtuk volna.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!