CímlapsztorikEgészségünk

Ezért vágják sokan félbe a hagymát éjszakára a szobában: gyógyhatása van

A módszert világszerte alkalmazzák és tudományosan bizonyították már hatását több szempontból is. Te kipróbáltad már?

A hagymáknak, különösen a vöröshagymának kifejezetten jótékony hatásai vannak a szervezetre, ezt kévésné tudják, de igazolható tény.

Olyannyira, hogy több erre irányuló kutatás is történt.

Hirdetés

A hagyma hatásait ma tudósok is elismerik, nem véletlenül léteznek például hagyma kivonatot tartalmazó gyógyszerek is.

A kolera és a pestisjárványok idején megelőzésre használták, mert úgy vélték, hogy aki elegendő hagymát fogyaszt, azt nehezebben dönti le bármilyen betegség.

Van egy módszer, melyről sokan hallottak már, de nem mindenki érti, hogyan is működik.

A “szertartás” szerint egy hagymát kell félbevágni, majd elhelyezni a szobában éjszakára, hogy “hasson”.

Az emberek zöme aztán rendkívül pozitív eredményekről számol be, de egy pillanatra még vissza a hagyma jótékony hatásaihoz:

A hagymában sok a természetes cukor, van benne A-, B6-, C- és E-vitamin, folsav, nátrium, kálium, vas és más ásványi anyagok, illetve sok rost.

Ugyan közel sem tartalmaz olyan értékes gyógyító anyagokat, amint rokona a fokhagyma, mégis széles körben alkalmazzák különféle nyavalyák kúrálására.

De a köhögés enyhítésére, a megfázás és a hurutos betegségek kezelésére, és kiemelten az asztma ellen is bevetik.

Újabban az úgynevezett allil propil-diszulfid vegyületeknek tulajdonítanak gyógyító erőt, amely többek között a vércukorszint helyreállításában segíthet.

Hirdetés

Visszatérve a félbevágott hagyma módszerhez: ez egy oylan ősrégi de hatékony, hagyományos gyógymódról van szó, amit világszerte óriási sikerrel alkalmaznak.

Te is vágd ketté, és tedd egy olyan helyiségbe, ahol a legtöbbet tartózkodsz.

Így alkalmazd:

Érdemes a hagymát a fejünk magasságába tenni.

A hagyma eltávozó illóolajai kedvező hatással bírnak egészségünkre, ugyanakkor éjszaka magába szívja a szobában található mikrobákat, tisztítva és fertőtlenítve ezáltal a levegőt.

Másnap viszont a megmaradt hagymát el kell dobni, nem szabad elfogyasztani, mert toxinjai miatt gyomorrontást, epegyulladást és ételmérgezést okozhat.

Egészségügyi hatásai:

  • Csökkenti az influenza, meghűlés tüneteit
  • Egyetlen nap alatt már képes lehet kirántani egy csúnyább megfázásból is
  • Oldja a tüdőnkben és a torkunkba letapadt nyákot
  • Az illóolajok fertőtlenítik a levegőt és ily módon jó hatással vannak a tüdőre is

Nátha, influenza esetén, egy régi praktika szerint:

Helyezzünk el egy felszeletelt hagymát éjszakára az ágyunk mellé, fejmagasságban.

A hagyma eltávozó illóolajai kedvező hatással bírnak egészségünkre, ugyanakkor éjszaka magába szívja a szobában található mikrobákat, tisztítva és fertőtlenítve ezáltal a levegőt.

Másnap viszont a megmaradt hagymát elkell dobni, nem szabad elfogyasztani, mert toxinjai miatt gyomorrontást, epegyulladást és ételmérgezést okozhat.

Ezt a módszert akkor is használhatod, ha valaki nagyon meg van hűlve, így elkerülheted, hogy elkapd te is a betegséget, és az illető is hamarabb meggyógyul.

Meghűlés, influenza, esetén nagyon hatásos ez a módszer.

Egy nap múlva már érezni fogjuk a hatását, sokkal jobban leszünk tőle.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.