CímlapsztorikÉrdekes világ

Fadíszítés közben tudta meg a tízéves Ábel, hogy meghalt az édesanyja – Versenyző fiatalok ütötték el

A vétkes 22 éves sofőrt a rendőrség hazaengedte, már a szentestét is otthon töltötte…

Az édesapa közös gyermekükkel, Ábellel díszítette a karácsonyfát, Viktória pedig éppen a fiú ajándékával tartott hazafelé, amikor szabályosan közlekedő autójába a Soroksári úton irdatlan sebességgel belecsapódott egy BMW.

A kocsi 22 éves sofőrje a barátjával versenyzett, valószínűleg ezért nem vette észre a piros lámpánál várakozó édesanyát.

Hirdetés

Viktóriának esélye sem volt a túlélésre, az ütközés pillanatában meghalt.

Ezt nem lehet feldolgozni – kezdte lapunknak könnyeivel küszködve Viktória párja, Kálmán.

Annyira boldogok voltunk együtt, erre most minden egy szemvillanás alatt tönkrement. Nemrégiben költöztünk Soroksárra, nagyon örültünk az új háznak, ahol a szerelmem egyik álmát megvalósítottuk.

Építettünk egy pici varrodát neki, mert mindig ezt szerette volna. A kisfiunk a baleset óta csak sír, és az édesanyját keresi.

Zokog és azt ismételgeti, hogy neki már nincs anyukája. A házban sem tudott megmaradni, mert minden az anyukájára emlékezteti.

Egy volt kolléganőmnél aludt, akitől megkérdezte: „hívhatlak anyának?” A szívem szakad meg Ábel miatt és azért is, mert elvesztettem életem párját – folytatta a megtört édesapa.

A Szabó család nagyon készült az ünnepekre, a szülők izgatottan várták, hogy gyermekük mit szól majd az ajándék laptophoz.

Viktória már beszerezte a meglepetést, azzal tartott hazafelé, amikor megtörtént a tragédia.

Úgy tudjuk, hogy a 22 éves vétkes sofőr nyári gumikkal száguldozott az ónos esőben, versenyzőtársának pedig jogosítványa sem volt. A fiatalembert a rendőrség hazaengedte, már a szentestét is otthon töltötte.

Hirdetés

Fadíszítés közben csöngettek, akkor mondták meg a rendőrök, hogy a szerelmem meghalt. Azt hittem, megnyílik alattam a föld. Viki szintes összes szerve összeroncsolódott, azonnal meghalt.

Azt hallottam, hogy a sofőr képes volt azt mondani, hogy ne a nővel foglalkozzanak a mentők, ő már úgyis meghalt, hanem vele.

Az eszem megáll! Miközben neki csak könnyebb sérülései voltak. Nem vagyok bosszúálló, és látni sem akarom ezt az embert, de remélem a bíróságtól megkapja majd méltó büntetését.

Tönkretett egy családot. Mindkettőnknek a második házassága volt ez, 14 éve pont szenteste költözünk össze.

Viki előző házasságából született lánya most a legnagyobb segítségem, ő segít mindenben. De ami velünk történt, arra nincs gyógyír vagy segítség – zokogta Kálmán.

Ha bebizonyosodik, hogy a balesetet okozó sofőr versenyzett, az mindenképpen súlyosbító körülménynek számít majd a bírósági ítélet meghozatalakor.

– Egyáltalán nem mindegy a minősítés szempontjából, hogy valaki milyen körülmények között követte el a halált okozó közúti gondatlan veszélyeztetést.

A versenyzés különösen súlyos megítélés alá esik, hiszen a sofőr maga döntött úgy, hogy szabálytalanul közlekedik autójával – közölte a Blikk-kel az ügytől független ügyvéd, dr. Györei Péter.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!