Érdekes világMisztikum

Feltörték a maja naptár kódját: döbbenetes dolgok derültek ki a világvégével kapcsolatban

Az ősi maja naptár a világvégéről vagy egy új világkorszakról mesél? Döbbenetes dolgokat hoztak felszínre.

A maja naptár és az eljövendő világvége

2012 előtt nagyon nagy pánik volt azzal kapcsolatban, hogy a maja naptár az állítólagos számítások szerint 2012 december 12-ig “mutatta” azt a világkorszakot, melyben éltünk.

Mindenki világvégét kiáltott és azt jósolták, hogy beköszönt az örök sötétség korszaka, 21-én ugyanis lemegy a Nap és soha többé nem kel fel.

Hirdetés

Egyesek szerint azért, mert a Nibiruval való ütközés semmisítette volna meg a Földez.

A Nibiru a végzet kisbolygója, melyet állítólag a usmer próféciák is előre megjósoltak.

Megfejthették a maja naptár végső “kódját”

Egy új elmélet és számítás szerint azonban nem 2012 lenne a pontos világvége.

Sőt, egyes sejtések szerint a dátum még előttünk áll, ezért nem történt valójában semmi 2012 december 21-én.

A felfedezés előtt a kutatók azt hitték, hogy a naptár négy, 819 napos ciklusra utal, de ez az időtartam nem felel meg a szabad szemmel látható
összes bolygó szinódikus periódusának.

Kiderült, hogy 20-szor 819 napos ciklusra van szükség, ami körülbelül 45 év, hogy a naptár igazodjon az
összes látható bolygó szinodikus periódusához.

Ezen a 20 cikluson belül minden bolygó többszörös számú szinódikus perióduson megy keresztül: a Merkúr ciklusonként, a Vénusz 5 ciklusonként, a Szaturnusz 6 ciklusonként, a Jupiter 19 ciklusonként és a Mars 20 ciklusonként.

Míg az egyes szinódikus periódusok 819 napnál rövidebbek, csak a Merkúrnak van olyan szinódikus periódusa, amely egyetlen cikluson belül egész számú alkalommal megtörténik.

A ciklusok kombinálásával lehetővé válik a bolygók égboltbeli elhelyezkedésének előrejelzése.

Hirdetés

A maja naptár és a talán soha el nem jövő világvége

Az elmélet és a számítási mód még mindig megosztó és sokat vitatott, miden tudós más kalkulációkat “lát bele” a maja “kódba”.

Éppen ezért az is kérdéses, hogy az állítólagos talán soha el nem jövő világvége milyen időpontra esik.

Talán magának Isaac Newtoonak lesz igaza, aki előre kiszámolta, hogy mikor jön el az emberi civilizáció összeomlása?

Talán a maja naptárak vége nem is világpusztulást jelent, hanem egy új korszak kezdetét?

Ki mit gondol?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.