CímlapsztorikÉrdekes világ

Ferenc pápa az egész világnak üzent a mobiltelefonokkal kapcsolatban

Szerintetek igaza van?

Óriási hatása van a világra annak amit mond.

Ferenc pápa nemrégiben újra a világ elé állt és egy sok szempontból nagyon fontos beszédet mondott.

Hirdetés

Mondhatni az egész világot figyelmeztette, kvázi felszólította a civilizációnkat valamire a mobiltelefonokkal kapcsolatban.

A kijelentése nagy port kavart és most sokan arról vitatkoznak, hogy mennyire van igazság abban amit mond.

De az emberek többsége ebben egyetért mosta pápával, noha Ferenc pápa személyisége nagyon megosztó a hívek körébe is.

A pápa szeriont az igazi pihenés a “minden áron történő teljesítéstől, a munka diktálta rohanástól” való kikapcsolódást jelenti.

“Tanuljunk meg megállni, kikapcsolni a mobiltelefont és a másik szemébe nézni.

Gondozzuk a csendet, csodáljuk a természetet, és regenerálódjunk az Istennel való párbeszédben”

– mondta Ferenc pápa.

A mobiltelefonok használatának komolyabb pszichológiai és egészségügyi veszélyeire már egy román neurológus is felhívta a figyelmet.

Dr. Alexandru Vlad Ciurea idegsebész egy interjúban fejtette ki véleményét, mely szerint:

Hirdetés

Érdemes ezeket jó messzire eltennünk magunktól az éjszaka, még lefekvés előtt, azt is megindokolta, hogy miért.

Mégpedig azért, hogy ne ez legyen az első inger reggel, egy új napon, amivel találkozunk, és este se ezzel zárjuk a napot, ahogyan sokan teszik.

Ez megmérgezi a pszichét, a lelkünket.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.