Címlapsztorik

Figyelem: holnaptól három napon át lesz eső

Mutatjuk, milyen idő lesz a hét többi részében!

Általában gyengén felhős időre számíthatunk.

Fokozatosan javulnak a látási viszonyok, csökken a rétegfelhőzettel borított terület nagysága, délutánra várhatóan mindenütt fel is oszlik

Hirdetés

– olvasható a Kiderül.hu-n.

Legfeljebb csak szitálás fordulhat elő a ködös tájakon. Mérsékelt marad a légmozgás.

A hőmérséklet kora délután 13 és 18 fok között valószínű, de a tartósabban borult tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtökön, pénteken és szombaton aztán gyenge esőre számíthatunk, a hőmérséklet csak pár fokkal esik vissza, a napi maximum 15-16 fok lehet.

Pénteken főként északon, északnyugaton várható több helyen kisebb eső. A nap hosszabb időszakokra keleten süthet ki.

A szél időnként megélénkülhet. Délután 10-15 fokot mérhetünk.

Szombaton eleinte még elszórtan lehet eső, zápor, majd délutántól szakadozni kezd a felhőzet, megszűnik a csapadék.

A szeles időben délutánra 11-18 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Hirdetés

Vasárnap a pára, köd helyenként tartósan megmaradhat.

Itt napközben sem lesz több 8-10 foknál. Máshol sok napsütés várható, és 11-17 fok is lehet.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.