CímlapsztorikÉrdekes világTech-Kütyük

Fizetős lesz a Facebook? Már tesztelik az új funkciót!

Nemrég szivárgott ki, alaposan felkavarta a bejelentés az állóvizet és felhevítette az indulatokat! Sokakat fog érinteni, itt az ideje belenyúlni a pénztárcánkba?

Igen, jól olvastad!

Fizetős lehet a Facebook!

Hirdetés

Legalábbis egy része, és ugyebár ki tudja, hol áll meg a dolog…!

No persze az nem valószínű, hogy valamennyi szolgáltatás a Facebookon belül fizetőssé válna, mert a felhasználókra márpedig szükségük van.

Azonban egy új funkció valamit mégis elindíthat ez irányba.

A Facebook már teszteli azt az új funkciót, amivel a csoportok adminisztrátorai olyan alcsoportot hozhatnak létre, amihez egy meghatározott díj ellenében lehet csatlakozni.

A bejelentés szerint a megoldással a csoportadminok termékek árusításával és gyűjtéssel tehetnek szert bevételre, emellett pedig pénzt is kérhetnek a csatlakozásért.

A vállalat az éves Community Summit eseményen jelentette be az újdonságot, amely szerinte segít a csoportok létrehozóinak fenntartani az általuk épített közösséget.

Az első két megoldás valójában nem újdonság, azzal a Facebook más részein már találkozhattunk, ám az előfizetéses csoport új megoldásnak számít.

Itt nem konkrétan a csoporthoz való tagságért kell fizetni.

A Facebook szerint az adminok a csoportokon belül létrehozhatnak egy exkluzív alcsoportot, és megszabhatják, mekkora összegért cserébe tehetik meg ezt a felhasználók.

Hirdetés

A cég szerint ezért cserébe a tagok minőségibb tartalmakhoz, vagy hosszasabb beszélgetésekhez juthatnak hozzá.

A Facebook egyelőre csak teszteli ezt a funkciót, és a tervek szerint csak lassan teszi elérhetővé az adminok számára, így eltart egy darabig, mire találkozhatunk vele.

Ennek egyik legfőbb oka, hogy ezzel a megoldással ne lehessen visszaélni – fizetős falak mögé rejteni olyan tartalmakat, amelyek nem megengedettek a közösségi oldalon –, ugyanakkor így is szinte biztos, hogy lesznek, akik majd visszaélnek ezzel a lehetőséggel.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.