CímlapsztorikÉrdekes világ

Földrablás zajlik: így húzzák ki egy egész nemzet alól a talajt, erről tudnotok kell!

Lassan nem marad talpalatnyi föld a nemzetnek… a magyarság kilakoltatása folyik a Kárpát-medencéből?

Az egész még a rendszerváltás előtt kezdődött.

Valójában már akkor leosztották a lapokat, sőt, a legelső állomása ennek az egésznek a szabadkőművesség által megszervezett és 1917 nyarán már eltervezett Trianoni békediktátum volt.

Hirdetés

Már akkor elkezdték átjátszani a hazát és annak kincseit, erőforrásait idegen kézre.

A nemzettest feldarabolása volt a legelső lépcső Nagy-Magyarország megsemmisítésében.

A rendszerváltás pedig egy kiváló alkalom volt arra, hogy megtörténhessen a maradék kicsiny magyar állam nemzeti tőkéjének és földjeinek rablóprivatizációja.

Dr. Drábik János is azt nyilatkozta több ízben is, hogy több száz milliárd dollárnyi nemzeti tőkét áramoltattak ki az országból 1989 után.

Aztán megkezdődött a maradék földet külföldi erőknek való átjátszása.

Az állam tulajdonában lévő közös nemzeti földvagyonunk – a villámgyors lebonyolítás tényeiből következtethetően bizonyára hosszasan előkészített, majd 2015 nyarán, a „migrációs válság” árnyékában, hirtelen bejelentett – kiárusítását a kormányzat részéről először hírzárlat övezte.

A szándék nyilvánosságra kerülését követő tiltakozások hatására azután a programot erősödő – sok valótlanságot és a közvéleményt félrevezető csúsztatást is tartalmazó – propagandakampány kísérte.

Arra az egyszerű kérdésre azonban, hogy miért is kell az állami földeket dobra verni, arra észérvek, értelmes magyarázatok alig születtek.

A mintegy 9.100 hektár elárverezett megyei területből több mint 7.400 hektár, azaz közel 82!%, (a 309 db birtoktestből 253 db) licitálás nélkül, kikiáltási áron, ráadásul a 10-35 mFt/ha európai földárak töredékéért, átlagosan 1,6 mFt/ha megfizetésével került az árverési nyertesekhez annak idején.

Hirdetés

Ezek között pedig szép számmal lehetett találni külföldieket is, mint a Jannsenn családot, vagy a Pizzocheri klánt.

Nem csak és kizárólag az akkori és mostani kormányzat hibás benne, hanem 30 éve folyamatosan az összes egymást követő, azaz mindenkori kormány.

Valójában ugyanis a külföldi pénztőkések emberei mindéig az összes kormányba képesek voltak beszivárogni, így szabotálva a magyar országgyűlés megfelelő működését.

Ez a földrablás pedig még napjainkban is zajlik szépen, csöndben és alattomosan…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.