CímlapsztorikÉrdekes világ

Fontos dolog derült ki a Pfizer vakcinájáról a mutációkkal kapcsolatban!

A vizsgálatok nagyon fontos dolgot mutattak ki!

Az amerikai-német fejlesztésű oltóanyag a dél-afrikai és a brit koronavírus-változat ellen is hatékony a legfrissebb kutatások szerint.

A Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinája rendkívül hatékonyan véd a dél-afrikai és a brit vírusváltozatok által okozott súlyos megbetegedésekkel szemben – állapította meg két kutatás, melyek eredményeit szerdán tették közzé.

Hirdetés

A főbb megállapításokat a The New York Times ismerteti.

A vizsgálatok alapján elmondható, hogy a Pfizer oltása képes megelőzni a halálos kimenetelt és azokat a súlyosabb eseteket (ezek közé tartozik a komolyabb tüdőgyulladás) is, melyeket a B.1.1.7 és B.1.351 jelű vírusmutációk válthatnak ki. Ezeket a köznyelv a brit és dél-afrikai variánsokként ismeri.

Ezen a ponton már bátran kijelenthetjük, hogy ezt a vakcinát még az aggasztó mutációk jelenlétében is használhatjuk”

– mondta Annelies Wilder-Smith, a London School of Hygiene and Tropical Medicine fertőző betegségekkel foglalkozó kutatója.

Az újonnan készült tanulmányok a vakcina Katarban és Izraelben történő valós használatán alapulnak. Ezek közül az egyik a New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban jelent meg, és több mint 200 000 emberre vonatkozó információn alapul. A kutatás adatait idén február 1. és március 31. között gyűjtötték. Ez azért fontos, mert éppen ebben időszakban terjedt el igazán a két mutáció: a koronavírus-fertőzések nagyjából felét ekkor már a B.1.351, míg 44,5 százalékát a B.1.1.7 okozta.

A kutatók többszörös elemzések során megállapították, hogy a Pfizer-féle vakcina 87-89,5 százalékban volt hatékony a brit vírusváltozat okozta fertőzés megelőzésében azoknál az embereknél, akiknél legalább két hét telt a második oltásuk után. A B.1.351 vírussal, vagyis a dél-afrikai való fertőzés megelőzésében pedig 72,1-75 százalékos volt a hatékonyság azok körében, akik elérték a kéthetes határt.

Laith Abu-Raddad, a Weill Cornell Medicine-Qatar fertőző betegségekkel foglalkozó epidemiológusa szerint ez a kissé csökkent hatékonyság is jó hír, mert a dél-afrikai mutáció esetében egy olyan változatról beszélünk, “amely valószínűleg a legveszélyesebb az összes aggodalomra okot adó változat közül”. “Ez nem az a 95 százalék, amit reméltünk, de a 75 százalék is igazán nagyszerű” – mondta a kutató.

A másik új tanulmányt, amelyet a The Lancet című folyóiratban tettek közzé, az izraeli egészségügyi minisztérium és a Pfizer kutatói végezték. A tanulmány több mint 230 000 esetet vett figyelembe. Az adatgyűjtés főként Izraelben zajlott, idén január 24. és április 3. között. A NYT szerint ebben az időszakban a B.1.1.7 vírus okozta az összes koronavírusos megbetegedés közel 95 százalékát az országban.

A kutatók azt találták, hogy a Pfizer vakcinája több mint 95 százalékos hatékonysággal védte meg a koronavírus-fertőzés, a kórházi kezelés és a halálozás ellen a 16 éves és idősebb, teljesen beoltott (vagyis mindkét dózist megkapó) személyeket. De az oltóanyag a 85 éves vagy annál idősebbek körében is jól működött: a kutatók esetükben több mint 94 százalékos hatékonyságot mértek.

Hirdetés

A szakértők emellett azt is megállapították, hogy ahogy nőtt a teljesen beoltott emberek aránya az egyes korcsoportokban, úgy csökkent a koronavírus-fertőzések előfordulása. A kutatók szerint az eredmények azt sugallják, hogy Izraelben a gyors ütemű oltás volt felelős a fertőzések csökkenéséért.

A tanulmányokból az is kiolvasható, hogy a vakcina két adagja lényegesen nagyobb védelmet nyújtott, mint az egy adag.

Az izraeli vizsgálatban például egyetlen dózis 77 százalékos hatékonyságot mutatott a halálozás ellen, két adagnál ez 96,7 százalékra nőtt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!