CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Gates ledobta az igazságbombát a koronavírus tesztekről – a kormányok gyakorlatilag “átverik” az embereket?

Megszólalt a filantróp milliárdos, és elmondta a véleményét a tesztek egy részéről és a tesztelésről.

Pocsékolásnak nevezte Bill Gates a koronavírus-tesztek egy részét a CNBC-nek adott interjújában

– írja a CNN.

Hirdetés

Azzal indokolta mindezt, hogy a legtöbb teszt eredményére sokat kell várni, ezzel pedig megkérdőjelezhetővé válik az eredmény

A világ második leggazdagabb embere arra is kitért, hogy pofátlanság emiatt még pénzt is kérni, pont ezért még nagyobb pocsékolás a tesztelés.

Ráadásul a számok is csalókák:

Hiába mutogatják az országok, hol mennyi tesztet végeztek, pont a tesztelés lassúsága miatt irreleváns a számuk.

Ezzel persze nem azt mondta, hogy a tesztelés fölösleges, inkább rámutatott a rendszer hibáira és arra, hogy mindenképpen fejleszteni kéne a tesztelést.

A tesztek egy részéve tényleg gond van más szakemberek szerint is.

Az embereknek ugyanis az eredménytől függően kell, hogy változtassanak szokásaikon:

Ha még napokig függőben van az eredmény, akkor nem biztos, hogy az illető betart minden előírást, miközben még fertőzhet.

Gates az utóbbi időben egyre többször szólalt meg koronavírus ügyben.

Hirdetés

A WHO-val együttműködve fejlesztetnek egy ígéretes vakcinát, mely ha beválik, akkor valamikor 2021-ben egy globális oltásprogram keretében “osztják szét” az egész világon.

Sokak szerint ez lehet a világtörténelem valaha volt legnagyobb szabású oltásprogramja.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.