CímlapsztorikMisztikum

Giorgio Tsoukalos: ősi idegenek nyomaival van tele a Föld és az emberiség múltja

Szerinte a mainstream régészetben neves tudósok is így gondolják, de nem mernek szembemenni a vaskalapos régésztársadalommal, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy az emberiség egyedülálló teremtménye a Földnek és a kozmosznak.

Giorgio Tsoukalos neve ha sokaknak nem is ismerős, az arca mindenképpen az lehet.

Sokan ugyanis az Ősi idegenek című nagyon nagy sikerű dokumentumfilm sorozattal közik össze.

Hirdetés

A sorozat egyébként a világ talán leginkább érdekes múltbéli hipotézisét járja körbe: hogy vajon a múltban járhattak-e idegenek a Földön, és segíthettek-e minket, hatással lehettek-e a fejlődésünkre, a kultúránkra, az építészeti megoldásaikra.

A műsor készítői, valamint az elmélet követői a világ szinte minden tájáról találnak erre bizonyítékokat. A sorozat már a 15. évadánál tart, és töretlen siker.

A mainstream régészet egy részét ugyanis már megkérdőjelezte az állításainak, de sok esetben egyszerűen nem találnak fogást azokon a felsorakoztatott bizonyítékokon, melyek mind egy irányba mutatnak: a Földet egykor “csillagemberek” látogathatták.

Az ősi földönkívüliek elmélete szerint a piramisok felhúzásában is idegenek segédkeztek, akiknek alakját aztán az egyiptomiak beépítették a mitológiájukba.

Sokak szerint az egykori mélyen tisztelt istenek valójában földönkívüliek voltak, hiszen valamennyi istenábrázolásban megtalálható a korong, mint a Nap jelképe, de számos esetben asztronautákra emlékeztető alakzatokat is fellelhetünk.

Giorgio Tsoukalos ezzel kapcsolatban elmondta:

“Korábban sokan megkerestek azzal, hogy noha nagyon jó a sorozat, nem értik, miért nem mutatunk kemény, megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokat az elméletünk alátámasztására. Erre mindig azt mondtam: mire gondolsz? Hogy érted, hogy nincs bizonyíték? Az egész sorozat egy nagy bizonyíték.”

„A modern történelem során először kérnek minket a kormányaink, hogy maradjunk otthon, a Pentagon felvételeit pedig pont ekkor hozták nyilvánosságra”

– mondta Tsoukalos.

Hirdetés

„Pontosan ez az oka annak, hogy olyan sokan hallottak róla: otthon ülünk, és a híreket figyeljük. Érdekesnek tartom azonban, hogy hetek teltek el, mióta kijöttek a videók, és egy komoly híroldal, egy komoly újságíró sem kapta fel a sztorit.”

-tette hozzá.

Tsoukalos úgy gondolja, hogy a „mainstream” tudomány képviselői közül is többen vannak, akik ugyanúgy ősi idegen hívők, de félnek, hogy a szakma kitaszítja őket magából, ha ezt elismerik.

“El sem tudom mondani, hányszor találkoztam egyetemi professzorokkal, akadémikusokkal, akikkel szemben vitáztam nyilvános fórumokon, majd utána a konferencia hoteljének bárjában este leültek mellém, és elmondták, hogy egyetértenek velem, és szerintük elképesztő, hogy milyen jó munkát végzek az emberiség ősi titkainak felkutatásában.”

vagyis egyértelmű, hogy az emberiség múltjában ősi idegenek is közrejátszhattak – legalábbis a paleoasztronautika hívei szerint.

Azonban ha igaz az amit Tsoukalos állít, akkor számos neves tudós és régész is elgondolkodott már azon, hogy komoly igazságmagvai lehetnek az ősi idegen etchnológiákról, és földönkívüli istenekről szóló hipotéziseknek…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!