CímlapsztorikÉrdekes világ

Hajdu Szabolcs: „Már nem érdekel a sorsa ennek az országnak”, kiakadt Magyarországra

Kijelentette: nem akar a mai rendszernek sem ellenállóként, sem opportunistaként a része lenni.

Hajdu Szabolcs a pályája kezdetétől a körülményekhez alkalmazkodott az alkotótársaival, nem vártak nagyobb támogatásra.

„Hozzászoktam, ha nincs állami forrás, megoldjuk a semmiből. Most már viszont úgy érzem, kontraproduktív így dolgozni, és nem csinálnám újra.

Hirdetés

A negyedik filmet forgatjuk így, az utolsót ilyen módon. Tudnék még így filmeket csinálni, de nem csinálok, mert ezzel elfogadnám, hogy ez a sorsom”

– fejtette ki a jozsefvarosujsag.hu-nak adott interjúban.

Mint mondja, ezt nem akarja elfogadni, mert azzal legitimálná a rendszert, ami a szervákat adja, amiket aztán viszonoznia kell.

„Nem akarom, mert ezzel én is a rendszer részévé válok, hiszen maga a rendszer termeli ki az ilyen fajta ellenállást is.”

„Sem ellenállóként, sem opportunistaként nem akarok ennek a rendszernek a része lenni.

Belefáradtam, hogy folyton reagáljak, már nem látom értelmét, tíz évem ment el rá 40 és 50 között, ez sok.

A következő projektekre már máshonnan kerítek erőforrásokat, és a film sem kapcsolódik majd semmilyen szinten Magyarországhoz, de még magyar témákhoz sem.

Semmihez, ami itt van. Őszintén szólva, már nem érdekel a sorsa ennek az országnak. „

Hajdu beszélt az SZFE elleni demonstrációsorozatról, a diákok ellenállásáról is.

Hirdetés

Szerinte „ezt a meccset, csatát, háborút vagy forradalmat csak úgy tudták volna a diákok a tanáraikkal együtt megnyerni, ha úgy, ahogy van, az egész rendszer bukik.

Látva a hatalmon levők agresszivitását, csoda lett volna, ha a diákok megbuktatják Orbán Viktort és rendszerét.

Ennek nem volt realitása, ahhoz országos méretű forradalmi szituáció kellett volna.

De amit csináltak, az minden szempontból példamutató, morálisan és szervezettségben is”

– mondta.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.