CímlapsztorikÉrdekes világ

Hamarosan betétdíjas lesz a műanyag palack is! Egy vezető bennfentes nyilatkozott!

Vége a műanyag palackok viszonylag alacsony árának?

Jön a gazdasági feketeleves?

Balogh Levente szerint a járvány múlóban van, de a gazdaságban még csak most kezdődnek a nehéz idők, bedőlő cégektől és dominóeffektustól tart.

Hirdetés

Jelenleg is tárgyal a kormánnyal a Szentkirályi, hogy betéti díjat vezessenek be a PET-palackokra

– állítja a Szentkirályi-vezér Balogh Levente a Pénzcentrumnak adott interjúban.

Cége révén már részt vettek Csehországban és Szlovákiában is az ottani törvényjavaslat elkészítésében, ami a palackok betétdíjassá tételére irányult, ezeket már el is fogadták.

Ezzel a rendszerrel ösztönözni lehet a fogyasztót arra, hogy ne a folyóba, kukába dobja a PET-palackot, hanem vigye vissza az üzletbe.

Ahol pénzt kap vissza érte, így a begyűjtés sokkal hatékonyabb lenne.

A jelenlegi gazdasági helyzetről és a válságról ezt nyilatkozta:

„Attól félek, hogy itt még csak most kezdődik a feketeleves:

Visszaesett az élelmiszer-kiskereskedelem például, és ha az visszaesik, akkor van igazán nagy baj a gazdaságban.

Ha az emberek már élelmiszert, ásványvizet, innivalót sem nagyon vesznek maguknak, az kihat az összes iparágra.”

Hirdetés

„Ameddig el voltunk kényeztetve, jól ment a piac, jóléti gazdasági körülmények között éltünk, addig mindenki egy életérzést sugárzott a reklámjaiban.

Ma már más a helyzet, ahogy az előbb mondtam, most az emberek mellé kell állni, a legszimpatikusabb vállalatnak kell lenni, aki nem felejti el a vásárlóit a bajban sem.”

-jelentette ki.

A PET palackok betétdíjassá tétele egyébként már számos más országban megtörtént.

Itt is óriási változásokat hozhat majd ez az emberek hétköznapjaiban, végső soron ugyanúgy fogjuk elkezdeni gyűjtögetni a palackokat, mint a betétdíjas üvegeket.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.