Érdekes világ

Havi 58 ezer forintot kap a leszázalékolt mentőápoló: Orbántól kérdezi, hogyan éljen meg belőle -VIDEÓ

58 ezerből kellene megélnie a leszázalékolt mentősnek, aki egy Gellért-hegynyi embert hordott le padlástól a pincéig, mégis cserben hagyta az állam…?

A férfinél egy beteg cipelése után állapítottak meg olyan gerincsérvet, amellyel már nem dolgozhat.

Végig dolgozta az léletét hogy másokon segítsen, az állam pedig “így hálálja” meg…?

Hirdetés

Nieberl Ferenc 45 évig dolgozott az egészségügyben, ebből 43 évig az országos mentőszolgálatnál, diplomás mentő szakápolója volt.

A férfival, aki egy beteg cipelése közben sérült meg úgy, hogy többé nem dolgozhat a szakmájában, az RTL Híradója készített riportot.

„63 évesen gyakorlatilag leszázalékoltak és munkanélküli lettem”

– így foglalta össze Nieberl azt, hogyan alakult az élete, miután gerincsérvet állapítottak meg nála.

Emellett az üzemorvos javasolta a munkaviszonya megszüntetését.

Azóta csak 58 ezer forintot kap rokkantsági ellátásként, és ez addig így is marad, amíg el nem éri a nyugdíjkorhatárt.

Emiatt a férfi nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek címezve.

Egyebek mellett azt a kérdést teszi fel ebben a levélben, hogy ennyi pénzből a jelenlegi infláció mellett, hogyan éljen meg.

A Független Egészségügyi Szakszervezet az RTL-nek azt nyilatkozta,

Hirdetés

hogy az egészségügyi dolgozók hasonló helyzetekben sokszor védtelenek.

Az elmúlt években ugyanis a munkavállalók kárára változtak a jogszabályok, egyre nehezebb bebizonyítaniuk, ha a munkájuk miatt szenvedtek egészségkárosodást.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!