CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Híres filmrendező állítja: létezik egy videó egy földönkívüli lényről amit 1996-ban fogtak el

A felvétel állítása szerint hamarosan nyilvánosságra kerülhet, megindítva a Nagy Felfedést, melyről már oly régóta beszél mindenki.

Földcsuszamlás szerű bejelentések jöhetnek.

A híres filmrendező szerint az ufó jelenség valós

A filmkészítő és lelkes ufóhívő James Fox nemrégiben egy új munkával jelentkezett, amiben Brazíliában történt furcsa észlelésekről számolnak be szemtanúk.

Hirdetés

Két évvel ezelőtt adta ki The Phenomenon című filmjének első ízelítőjét egy James Fox nevű rendező, aki úgy véli, ufók (azaz távoli rendszereken élő idegenek) márpedig léteznek, hiszen mi mások is okozhatnák azokat a furcsa égi jelenségeket, amiket olykor emberek is észlelnek.

A Gizmodo szerint a sztori közzépontjában egy 1996-os eseménysorozat, és a brazil Varginha nevű településen látott néhány „alak” áll.

Ezek a lakosság elmondása szerint azzal a kis járművel jutottak el hozzájuk, ami egy baleset következtében lezuhant, és aminek többen szemtanúi voltak.

Létezik egy film, amin egy földönkívüli látható

Fox talált olyanokat is, akik azt állították, hogy a megpillantott alakok legalább kétméteresek voltak, a bőrük olajos, a fejük pedig feltűnően nagy.

Azt már mi tesszük hozzá: a leírás alapján ez egy akármilyen ufós mozifilm jelenete is lehetett volna.

A mostani filmben hírszerzési információkról is szó esik, de nyilatkozik többek közt atomtudós, illetve az ufológia területének néhány szakértője is.

munkát idén októberben tervezik bemutatni.

A rendező most azt állítja, hogy bizonyos benne, hogy fel tudja tárni a teljes igazságot és hamarosan nyilvánosságra is kerül ez a perdöntő felvétel, méghozzá annak részeként, hogy elinduljon vele a Nagy Felfedés.

A Nagy Felfedés indítója lehet, mindent megváltoztathat?

Sokak szerint a Nagy Felfedés az az eseménysorozat lesz a Földön, amely során az emebriséget megismertetik a világ kormányai a teljes igazságga és azzal, hogy nem vagyunk egyedül a kozmoszban.

Hirdetés

Ennek előkészítése lényegében már évek óta zajlik.

A Pentagon, a NASA is folyamatosan csepegtet, egyre több ufó akta kerül nyilvánosságra és a tudósaik is egyre nyíltabban beszélnek a földönkívüli élet lehetőségéről.

Eszerint a világkormányok rég tudnak róla de az igazat lassan akarják az emberek elé tárni, hogy elkerüljék a káoszba torkolló társadalmi folyamatokat.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.