CímlapsztorikÉrdekes világ

Hivatalos: Oroszország csődhelyzetbe került: most lesz gáz, ha nem folyik a gáz…

Csődhelyzetet jelent, hogy Oroszország elmulasztotta teljesíteni egy államkötvényének hozamfizetését – jelentette ki a Moody’s hitelminősítő.

Ezzel Oroszország hivatalosan is csődben lévőnek tekinthető, legalábbis az adóssága egy részére.

Hirdetés

A hitelminősítő további csődeseményekre számít, ahogy további kifizetések válnak esedékessé.

Az orosz kormány szerint szó sincs csődről, az ország tud és akar fizetni, de a szankciók ebben megakadályozzák, vagyis a helyzet mesterséges.

Először a Bloomberg számolt be róla, hogy Oroszország csődhelyzetbe került, miután egy államkötvényének hozamfizetési határideje lejárt, és nem teljesítette a kifizetéseket.

A csődhelyzet „hivatalos” kimondása azonban a hitelminősítő ügynökségek feladata

– ez most megtörtént.

A csőd kinyilvánításának másik útja, hogy a kötvénytulajdonosok legalább 25 százaléka jelezze: nem jutott pénzéhez.

Ezt követően a teljes külföldi orosz államadósság csődben lévőnek minősülne, a hitelezők pedig nemzetközi bírósághoz fordulhatnának, hogy kényszerítse ki a kifizetéseket.

Erre egyelőre nem került sor.

Az orosz kormány tagadja, hogy csődhelyzet állt volna elő.

Hirdetés

Államok akkor szoktak csődbe menni, ha nem képesek, vagy nem akarják fizetni valamilyen lejáró tartozásukat.

Az orosz kormány szerint ők akarnak és tudnak fizetni – ám a szankciók miatt a tranzakciók nem tudnak teljesülni.

Vagyis Oroszországot külső tényezők, szankciók nemfizetésbe kényszerítik, miközben tudna és akarna fizetni, ami példátlan a történelemben.

Oroszország szempontjából a csődhelyzet azt jelenti, hogy Moszkva nem lesz képes külföldi forrásokat bevonni az államadósság finanszírozásába.

Az a helyzet, hogy ez jelenleg egy jottányit sem számít, hiszen a szankciók miatt Moszkva már most sem képes külső forrásokat bevonni.

Európa, az orosz energiahordozók legfontosabb vevője keményen igyekszik függetlenedni Oroszországtól. Az orosz energiahordozók exportját pedig szankciók is nehezítik.

A bevételek várhatóan jelentősen csökkenni fognak. Miközben az orosz gazdaságra jelentős recesszió vár, ami szintén csökkenti az állami bevételeket.

A kiadási oldalon eközben ott a háború, ami folyamatában rengeteg pénzt emészt fel, és Oroszországnak még a jövőben – a háború esetleges vége után – is rengeteg forrást kell hadianyaggyártásra fordítania, ha akár a látszatát meg akarja őrizni, hogy pariban van az USA-val és a NATO-val.

Oroszországnak már 2-3 év múlva szüksége lehet a nemzetközi pénzpiacokra – miközben 20-30 évbe telhet, mire visszatérhet oda.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.