CímlapsztorikÉrdekes világ

Idegen üzenet lehet az utahi sivatagban talált fémoszlop?

Mégis földönkívüli eredetű?

Mint arról már mi is beszámoltunk korábban, egy hihetetlenül bizarr dologra bukkantak Utahban a sivatag kellős közepén.

Egy hatalmas, ismeretlen eredetű fémoszlop áll ki a földből.

Hirdetés

A fémoszlopról az első pletykák szerint úgy gondolták, hogy földönkívüli eredetű, majd egyre inkább úgy tűnt, talán mégis ember alkotta tárgyról van szó, de semmit sem lehet kizárni.

Aztán elkezdtek jönni a furcsa hírek…

Utah köztisztviselői nem voltak hajlandóak nyilvánosságra hozni a monolit pontos helyét, mondván, hogy annyira távoli, durva vidéken található, hogy az emberek élete veszélybe kerülhet, ha keresés közben eltévednek.

Sokan ebből arra következtettek, hogy a kormányzat valamit titkol a monolittal kapcsolatban, vagy hogy a területet lezárták és vizsgálódnak.

Közben kiderült az is, hogy évek óta ott van ez a titokzatos tárgy, ám alkotója még mindig ismeretlen.

A monolitot eredetilege gy a sivatag felett repülő helikopter fedezte fel.

A Google Earth használatával egyesek azt is megállapították, hogy a monolit legalább 2016 októbere óta ott áll.

A fémoszloppal kapcsolatban vadabbnál vadabb teóriák láttak azóta is napvilágot.

Egyesek szerint ez tényleg az égiek, vagyis a földönkívüliek üzenete, akik minket figyelnek évmilliók óta, és a 2020-as év lehet a fordulópont sok szempontból, így OKA volt annak, hogy pont most talált rá az emberiség, amikor a legnagyobba káosz a világban, lásd járványok, politikai és gazdasági krízisek…stb.

Hirdetés

Mások úgy vélik, hogy az oszlopnak valahogyan Roswellhez is köze lehet.

Megint egy másik elmélet szerint ilyen fémoszlopok tucatjai vannak elrejtve a világunk eldugott szegleteiben, és tulajdonképpen földönkívüli “lehallgató készülékek”.

De talán a globális időjárás manipulációs program elemei is lehetnek – fejtegetik mások.

Talán a legvalószínűbb az, hogy ember alkotta tárgyról van szó, mindenesetre fura hogy senki sem jelentkezett azóta sem, hogy “Én készítettem”, így sem a fémoszlop alkotója, sem a konkrét célja, szerepe nem ismert…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!