Egyéb

Így jeleznek elhunyt szeretteink, hogy még a közelünkben vannak

A világ legkeményebb dolga az életben valakit elveszíteni, akit szerettünk.

A parakutatók és látók szerint időnként azonban a halottaink velünk maradnak vagy visszatérnek, próbálnak üzenni nekünk.

Ha az itt felsorolt jeleket tapasztalod, talán a te elhunyt szeretted is próbál kapcsolatba lépni veled

Hirdetés

Korábban már írtunk az úgynevezett látókról, azokról az emberekről, akik meg vannak áldva a harmadik szemmel, és a halottak rajtunk keresztül képesek üzenni az élőknek.

Most arról írunk, hogy a látók és paranormális jelenségekkel, szellemekkel foglalkozó kutatók szerint mik azok a jelek, melyek arra utalhatnak, hogy rég elhunyt szerettünk megpróbál kapcsolatba lépni velünk.

Furcsa álmok

A tudatalattink alvás közben kitárulhat a spirituális világra és befogadóbb is egyben. Ilyenkor a látottak sokkal valósághűbbnek tetszenek. Figyelj jól, mert fontos üzenetet hordozhat az álom.

Szenzitív érzékek

A szellemek és más túlvilági lények az érzékek serkentése révén is kapcsolatot teremthetnek. Hallhatod halványan a hangját, mintha beszélne, érezhetsz finom súrlódást, hőmérséklet esést vagy egy étel ízét, amit valaha készített neked.

Ismerős illatok

Amikor az elhunyt jellegzetes illatát érzed többször a házban, vagy olyan helyen, ahol rég nem járt, az szintén jele lehet annak, hogy tudatja veled: jelen van az életdben, nem hagyott magadra.

Üzenet az elektronikai berendezéseken keresztül

Gyakori médiumként szolgálnak a szellemek számára. Bekapcsolhat a rádió vagy frekvenciát válthat, esetleg furcsa zajokat hallhatsz rajta keresztül. De az is előfordulhat, hogy valami csak úgy magától kikapcsol a közeledben.

Érzed a jelenlétét

Alegegyszerűbb és egyben legbmegmagyarázhatatlanabb érzés, amikor egyszerűen érezd, hogy az adott személy ott van veled, körülötted. Hasonló ahhoz, mint mikor a tarkónkba fúródó tekinteteket szinte magunkon érezzük egy üres szobában.

Eltűnő dolgok, személyes tárgyak

Azt hiheted, hogy elment az eszed, amikor nem találsz valamit és egy teljesen lehetetlen helyen bukkansz rá legközelebb.

Pénzérmék jelennek meg

Azt mondják, hogy ha érmét találsz valahol, az az jelenti, hogy egy eltávozott szeretted vigyáz rád.

Hirdetés

Megmagyarázhatatlan béke és nyugalom száll rád

Azok a szeretteink, akik már nem lehetnek itt velünk, gyakran figyelnek minket és nyújtanak támogatást. Ha nehéz időszakon mész keresztül és egyik pillanatról a másikra könnyedség és nyugalom száll rád, egy eltávozott szellem támogat téged.

A szeretteink nem hagynak el örökre minket.

Ezt mindig tartsd észben és vigasztalódj vele. A halál ugyanis csak egy másik ajtó, amin előbb vagy utóbb, de mindannyian belépünk.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!