Érdekes világ

Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint: lesz idd megdöbbentés nem is kicsi!

Szerintetek helytálló?

A mesterséges intelligencia a torinói lepel alapján megalkotott egy HD-felbontású képet arról, hogy hogyan nézhetett ki Jézus valójában.

Ma van 90 éve, hogy 400 év után először mutatták be a torinói leplet, amely több mint 25 ezer embert vonzott a Keresztelő Szent János-székesegyházba.

Hirdetés

A titokzatos és ellentmondásos tárgyról egyesek azt állítják, hogy Jézust a keresztre feszítése után ezzel tekerték körbe, majd ebben is temették el, és így kirajzolódhatott rajta az arca, bár sokan szkeptikusak, és úgy gondolják, hogy a lepel inkább átverés.

A szén-dioxiddal történő kormeghatározás során kiderült, hogy a lepel időszámításunk szerint 1260 és 1390 között készülhetett. 1979-ben a Torinói Bizottság kijelentette,

hogy a foltok valószínűleg nem vérből, hanem pigmentből származnak.

Majd 2018-ban a Journal of Forensic Science című szaklapban megjelent munkájukban igazságügyi orvosszakértők arról számoltak be, hogy mesterségesen hozták létre.

Nos, ki mit gondol?

A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ MINDEKÖZBEN SOHA NEM FOGADTA VAGY UTASÍTOTTA EL TELJESEN, HOGY A LEPEL VALÓDI.

A torinói lepel rejtélye generációkat varázsolt el, és csak ritka alkalmakkor mutatták meg a világnak.

Most a Daily Star az évforduló alkalmából a Midjourney mesterséges intelligencia segítségével HD-felbontásban alkotta meg a torinói lepel alapján, hogy hogyan nézhetett ki Jézus.

A végeredmény hasonlít a Jézus-ábrázolásokhoz, de részletesebb és sokkal pontosabb is azoknál.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!