CímlapsztorikÉrdekes világ

Ilyen a szellemvárossá vált Velence – videó a kiürült turistaparadicsomról

A vírus szó szerint szinte teljesen letarolta Olaszországot.

Ennek a turizmus látta brutális kárát, de az emberek biztonságérzete is jelentős kárt szenvedett…

Senki sem akar ugyanis a fertőzött területekre utazni.

Hirdetés

Nemrég, csupán néhány napja került fel a videó arról, hogyan is néz ki Velence, az egyik legszebb és leglátogatottabb hely a Földön.

A Titkokszigete.hu korábban már írt Velencéről és arról, hogy milyen csodálatos megoldással készült el maga a város építészeti szempontból.

A brutális járvány nyomán most szinte teljesen kiürült.

Alig látni néhány az utcán lézengő embert, ezek között is szinte csak helyieket találni…

Mint ismert, 2020 elején először Kínában, majd az egész világon, különösen a Közel-Keleten, Európában és az USA-ban robbant ki a járvány.

Jelenleg 21 157 az olaszországi fertőzöttek száma, ebből csak szombaton 3497 új beteget diagnosztizáltak, és 175 új halálos áldozata van a vírusnak.

Eddig összesen 1441 ember esett a vírus áldozatául és 1966-an gyógyultak fel belőle.

A betegek közül Olaszországban 1518 embert ápolnak intenzív osztályon, ez a tegnapi számhoz képest 190-nel több.

Az új fertőzöttek száma egyébként kiugróan magas az eddigiekhez képest, ugyanis tegnap 2116 beteget azonosítottak az országban

Hirdetés

-írja az Index.

Jelenleg 154 241 koronavírusos eset van a világon a Worldometers szerint, ebből 5798-an haltak meg.

Olaszországban a világon a második legmagasabb a koronavírusban megbetegedettek és a halottak száma, Európában pedig számok alapján az első helyen áll.

Az olasz kormány vasárnap jelentette be Lombardia és 14 másik megye lezárását, azóta hétfőn egész Olaszország karantén alá került.

A környező országok sorra zárják le Olaszországgal közös határaikat, járatok pedig nem közlekednek, az országban utazásstop is van az országzár miatt.

Szerdán jelentette be az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte, hogy az ország egész területén bezárnak mindent, ami nem élelmiszerbolt vagy gyógyszertár.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!