Tech-Kütyük

Ingyen áramot termel egy vízbe helyezhető turbina: az egész világot megváltoztathatja

Egy megújuló energiával foglalkozó kanadai cég új hidrokinetikus eszközt mutatott be – számol be az Interesting Engineering.

Az Idenergie turbinája a víz áramlását felhasználva képes áramot előállítani, a gyártó szerint egyetlen eszköze annyi energiát termelhet, mint 12 napelemes panel.

Hirdetés

Napjainkban a szél- és a naperőművek a leginkább elterjedt alternatív áramtermelők, ezen megoldásoknak ugyanakkor megvannak a maguk korlátai.

A szélturbinák teljesítménye például nagyban függ az aktuális szélerőtől, a napelemeknek pedig minél több napsugárzásra van szükségük. E

gy, a víz áramlását kihasználó erőmű sokkal stabilabb forrást jelenthet. Korábban az árapályerőművek ellen gyakran felhozott érv volt, hogy megzavarhatják a vízi ökoszisztémát, veszélybe sodorva az állatokat és növényeket.

A montréali székhelyű Idenergie ezt a kritikát is figyelembe véve tervezte meg turbináját, és olyan, úgynevezett Darrieus-rotort választott, amely nem károsítja az élővilágot, és alumínium lévén könnyedén újrahasznosítható.

Az eszközt szétszerelt állapotban lehet a helyszínre szállítani, hogy minimalizálják a szállítási igényeket.

A turbina hét, a gyártó oldalán elérhető egyszerű lépésben rakható össze.

A rendszerhez egy tengely nélküli motor is tartozik, ami megakadályozza, hogy víz kerüljön a generátorba, jelentősen mérsékelve a karbantartási munkálatok szükségességét.

Egy-egy turbina legfeljebb napi 12 kilowattóra áramot tud előállítani.

Az eszköz egy akkumulátor-hálózathoz csatlakozik, amelyet folyamatosan tölt. Az Idenergie szerint az erőmű még csökkentett kapacitással is képes elég energiát termelni ahhoz, hogy ellássa a háztartásokban gyakori berendezések, például a tévék, hűtők vagy számítógépek igényét.

Hirdetés

A vállalat bejelentése alapján egyetlen turbina nagyjából annyi áramot hozhat létre, mint 12 napelemes panel együttesen.

Az eszköz nagy előnye a napelemekkel szemben, hogy folyamatosan, sötétben is működik.

További pozitívum, hogy a turbina az adott víztest viszonyaihoz igazítható, az erőmű például kifejezetten sekély vízbe, valamint alacsony áramlású területre is telepíthető.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!