MisztikumTudomány

Ismeretlen bolygóval ütközhetett a Föld a múltban: létezhetett a Theia, a földi élet bölcsője

A csillagászok egy régi elméletet poroltak le, megvannak a konkrétabb bizonyítékok arra, hogy a Naprendszerben egykor egy gigantikus méretű planéta helyezkedett el a Föld és a Mars között…

Ős-Nibiru ütközhetett velünk évmilliókkal ezelőtt?

Sokan nem tudják, de a Hold kialakulása a mai napig nagy rejtély a kozmológia számára.

Hirdetés

Tudományosan ugyanis nehezen magyarázható a létezése, nem úgy, mint más égitesteknél, mint például a Jupiter vagy a Szaturnusz.

Az elmúlt évtizedekben több elmélet is napvilágot látott arról, hogyan is jöhetett létre.

Az egyik legerősebb, ám eddig nem teljesen bizonyított elmélet szerint a Föld egy ősi ütközést szenvedhetett el, méghozzá évmilliárdokkal ezelőtt.

Tehát jóval az élővilág, az élet kialakulása előtt…

Az Új-Mexikói Egyetem kutatói egy frissen publikált tanulmányban azt állítják, hogy megtalálták Theia maradványait a Holdba temetve.

A fent kifejtett, becsapódással kapcsolatos elmélet eddigi cáfolata éppen az volt egyébként, hogy bár találtak oxigén izotópokat azokon a Holdról származó kőzetmintákon, melyeket az Apollo küldetések gyűjtöttek össze, ám ezek a Földön találhatóakhoz hasonló izotópok voltak, és teljesen különböztek minden más mintától, amit a naprendszerünkben szedtünk össze.

Egyes elméletek azt pedzegetik, hogy talán a Föld és a Theia összetétele nagyban hasonlított egymásra.

Ez egyúttal azonban azt is jelentené, hogy a Theia nem volt más, mint egy másik Ős-Föld. és mint ilyen, talán épp a mi Földünket “fertőzhette meg” az élettel.

Az ütközés miatt úgy összekeveredtek, hogy már nem lehet szétválasztani a két különböző bolygó izotópjait ezeken a mintákon.

Hirdetés

A mostani kutatásban azonban a kutatók az izotópokat különböző mintákon vizsgálták, melyek a Hold különböző magasságú helyszíneiről származtak.

Ez alapján jutottak arra a következtetésre, hogy minél mélyebbről származik az adott kőzet, a rajta talált oxigén izotóp annál nehezebb – a Földön talált, hasonló viszonyokkal összevetve.

A szakértők szerint ez egyértelműen arra utal, hogy a Theia oxigén izotópjai ott vannak a Hold mélyén, és minél mélyebben vizsgálódunk, annál tisztábban megtalálhatók ezek.

Vagyis lényegében a Holdunk mélye rejtheti a Theia ősbolygó darabjait.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!