CímlapsztorikTudomány

Japán kórokozó tarolhatja le a világot 60%-os halálozással: már a pestishez hasonlítják a tudósok

A WHO és a tudósok azonnali cselekvésre szólítottak fel.

A Mirror és sok más lap, például a New York Times is beszámolt a Candida Auris terjedéséről.

A különleges gombát eredetileg Japánban izolálták még néhány évvel ezelőtt.

Hirdetés

Már akkor voltak olyan tudósok, akik arra figyelmeztettek, hogy ez könnyen terjedésnek indulhat, és legrosszabb esetben akár világjárvánnyá fajulhat.

Az angol Közegészségügyi Szervezet szóvivője így nyilatkozott: “Ami ezt a fajta gombát egyedivé teszi, az a képessége, hogy milyen gyorsan tud egyik emberről a másikra terjedni.

Hogyha egyszer bekerül a vérérámba, akkor képes belső gyulladásokat okozni – ez pedig vérmérgezéshez vezet.

A gombák meg tudnak telepedni a szerveinken, mint az agyon, a májon vagy a lépben, tályogokat okozván ezzel, de akár a szívbillentyűkön is élősködhetnek.”

A halálozási rátája 30-60% között mozog, mivel nem ismert egyetlen hatásos gyógymód sem ellene, ennek pedig az az oka, hogy ellenáll valamennyi antibiotikumnak és gyógyszeres kezelésnek.

A kórokozó 2019-ben már 25 Angliában található kórházban ütötte fel a fejét, és eddig körülbelül 50 embert fertőzött meg.

Jelenleg (pl. Los Angeles megyében) ismét nő az esetszám.

„A Candida auris burjánzik” – utal a 250 esetszám körüli előfordulásra dr. Zachary Rubin, aki az infekciókontrollra vonatkozó erőfeszítéseket koordinálja a megye egészségügyi intézményeiben.

Tucatnyi tényezőre vezeti vissza dr. Rubin ezt a rossz trendet.

Hirdetés

A probléma súlyosbodásának fő okaként a csírakutatásban, az ellenőrző szűrésekben mutatkozó hiányosságokat nevezi meg – és persze a kapacitáshiányt!

Hiszen szinte minden tesztelési forrást, figyelmet a COVID-19 ügye vitt el.

A Candida aurist évekkel ezelőtt az amerikai járványügyi szervezet (CDC) azonosította, ami egy újfajta, fertőzést okozó, az antibiotikumoknak ellenálló, kórházban fekvő betegeknél súlyos betegséget okozó élesztőgomba.

Legveszélyeztetettebbek azok a betegek, akik hosszabb ideje vannak intenzív osztályon, vagy centrális vénás katéter van a vénájukban, illetve korábban antibiotikumot vagy gombaellenes szert kaptak.

Pusztítását a szakemberek a pestishez hasonlítják.

Nem hétköznapi, átlagos gombafertőzésről van szó: a rendelkezésre álló adatok szerint a betegséggel eddig diagnosztizáltak 60%-a hunyt el, tehát jóval nagyobb mértékű a mortalitása, mint a koronavírus-ferztőzésnek – írja róla a Webbeteg.

Johanna Rhodes, a londoni császári főiskola epidemiológusa a riportban elmondta, hogy a Candida auris gomba sokkal tovább életben tudja tartani magát bármilyen felületen, mint a vírusok.

2016-ban Rhodes abban a csapatban volt, akik részletesen vizsgálták a gomba okozta fertőzéseket Angliában.

Elmondta, hogy azért is hasonlítják a fekete pestishez, mert majmokról terjed át az emberre.

A beszámolóban a gombát „tökéletes kórokozónak” nevezték, amely felelős lehet egy következő, még az eddiginél is súlyosabb járvány kirobbanásáért.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!