CímlapsztorikMisztikum

Jézus nem halt meg a kereszten: kómába esett egy német kutató szerint, ma is élnek leszármazottai

Ez az egész kereszténység történetét alapjaiban írhatná újra…

Egy német középkorász az orvostudomány mai állása alapján vizsgálta meg az evangéliumokban leírt kereszthalált, és arra a megállapításra jutott: Jézus kómába esett, de nem halt meg.

Feltámadását is ezzel magyarázná.

Hirdetés

Jézus szenvedéstörténete jól ismert: nagypénteken, azaz tegnap emlékezett erre a nyugati keresztény világ.

A kereszthalál kapcsán gyakorlatilag azonban csak az egyház által kanonizált négy evangélium, illetve az elutasított apokrif evangéliumok leírására tud támaszkodni az, aki történettudományi szempontból akarja – tehát a források tükrében – megvizsgálni a kereszthalált.

Johannes Fried, aki 2009-ig a frankfurti egyetemen volt a középkor történelmének professzora végig tanulmányozta orvosi szempontból, hogy mi történt a keresztrefeszítéskor.

Jézus kereszthalálának történetét a rendelkezésre álló források (azaz az evangéliumok) és a mai orvostudomány ismeretei alapján próbálta meg leírni.

A professzor írt egy könyvet is saját meglátásairól.

A könyv fő állítása: Jézus nem halt meg a kereszten, hanem a szenvedések hatására kómába esett. Ennek bizonyítására hozza fel például Fried, hogy

amikor a római katona átszúrja Jézus oldalát, János evangéliuma szerint vér és víz folyt ki – márpedig: vér friss sebből csak akkor folyik, ha él még az illető.

Fried amúgy a római katona brutális tettére vezeti vissza, hogy Jézus bizonyosan nem halt meg.

A kereszten Jézus légzési gondokkal küszködhetett, a történész ezzel indokolja, hogy miért adott Jézusnak ecetet a római katona, ami Fried szerint beindíthatta a légzést ismét.

Hirdetés

Ráadásul éppen az oldalt szúrt seb, amiből a vér és víz folyt, hozzájárulhatott a túléléshez, ugyanis miután Jézus (orvosi nyelven szólva) egy széndioxid-narkózisba esett, éppen a szúrás szabadította fel ismét a légzését.

Fried szerint a kereszthalál akár két-három napos szenvedést jelent – a történészt ezért meglepte, miért állítja az evangélium már pár órás szenvedés után, hogy Jézus meghalt.

Szerinte ez azzal függ össze, hogy a kómába esett Jézus valóban úgy nézhetett ki, mint aki nem él – de a szúrt seb miatt mégis továbblélegezhetett, a kifolyó vér pedig a szív további működését bizonyítan-

-írja az azonnal.hu.

Fried szerint az is „árulkodó”, hogy Jézus testét egy tanítványa kikérte – a történész szerint a tanítványok egy része sejthette, hogy Jézus még élhet. Fried úgy véli: Jézust a két tanítvány ellátta, így újra magához tudott térni.

Ha ez valóban így volt, akkor ez az elős orvostudományi szempontból is alátámasztott bizonyíték arra, hogy a Dan Brown író által felvázolt elmélet is igaz lehet.

Vagyis Jézus túlélte a keresztehalált, és nyilvánvalóan messzire kellett utána menekülnie.

És talán a francia Meroving ház vérvonvala tényleg nem más, mint Jézus egyenes ági leszármazottainak “közössége”…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Ha tetszett, kövesd partnerünk tartalmait is!

Iratkozz fel a csatornára.

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.