CímlapsztorikÉrdekes világ

Jöhet Jézus klónozása, zöld utat adtak a tudósok, Jézus DNS-ét keresik?!

A történelemben először tudósok és a vallásos szakemberek fognak össze, hogy életre keltsék a Messiást.

Vajon mi következhet be, ha valóban sikerül?

Óriási dologra készül egy tudományos kutatócsoport, melynek tagjai között rengeteg vallásos meggyőződésű személy is van. A világtörténelem legnagyobb genetikai áttörését akarják véghezvinni, és egyben a vallási világ legnagyobb csodáját.

Hirdetés

Létre akarják hozni ugyani Jézus Krisztus első, és egyetlen élő klónját.

Legalábbis ezek a hírek röppentek nemrégiben szárnyra. A Jézus klónozásával eljátszó gondolatok nem most ütötték fel először a fejüket.

Már legalább 10 éve terítéken van ez a tabutéma, de csak most érkezett el az idő, hogy a tabu bedőljön, és komolyabban is elinduljanak a háttérben egyes projektek.

Az Oxford Egyetem genetikusai, és több Biblia kutató ugyanis kitűzte célul, hogy Krisztust klónozzák.

A vallási felekezetek, és az egyház képviselőinek egy része már most mélységes felháborodását fejezte ki az üggyel kapcsolatban, míg mások egyenesen második eljövetelként emlegetik a dolgot.

Az egészben ugyanis az az abszurd, hogy ezzel gyakorlatilag újraalkotnánk Isten fiát. Vagyis ilyen értelemben mi magunk is Istenné válnánk.

Más nézetek szerint ezt Isten nem fogja majd hagyni, és óriási büntetésben lesz majd része az emberiségnek.

De vajon hogyan fogják ezt az egészet kivitelezni? Elvégre Krisztusnak nem maradt fenn semmilyen lágyszövete, vagy DNS-e, amivel véghez lehetne vinni a klónozást.

Vagy mégis?

Hirdetés

A kutatócsoport és a jelenlegi tudományos bizonyítékok úgy vélik, hogy a Torinói-lepel mind a mai napig Krisztushoz tartozhatott.

Rengeteg az arra utaló elem ugyanis, hogy valóban az ő testét fedhette ez a lepel.

A kutatók elmondása szerint ebből vonnák ki a vörösvérsejtekből a DNS maradványokat, amiktől talán újraépíthető lesz Jézus.

A genetikusok tisztában vannak azzal, hogy ez egy hosszabb távú projekt, így elmondásuk szerint 1-2 évtizeden át még biztosan nem fognak tudni Messiást alkotni nekünk.

Kell még néhány évtized ugyanis, hogy az emberi klónozáshoz szükséges technológiát tökéletesítsék.

Állatot már képesek vagyunk klónozni, de egy embernél mégis sokkal bonyolultabb az egész, sé rengeteg etikai kérdést is felvet a dolog, pláne hogy Isten fiáról van szó.

Ott van például az anya kérdése, aki kihordja majd a Szent gyermeket. Ki lesz ő? Vallásosnak kell majd lennie, vagy nem? Zsidónak, vagy sem? Rengeteg kérésben kell még tisztán látnunk, hogy elkerülhető legyen egy botrányos világégés, és még ekkor sem biztos a teljes siker.

Nemrégiben még csontokat is felfedeztek, olyan csontokat, akik Jézus unokatestvérétől származhatnak.

Ha ez beigazolódik minden kétséget kizáróan, akkor szintén egy jó forrás lesz majd a DNS kinyeréséhez.

A leletet Kasimir Popkonstantinov fedezte fel. 6 csontszilánkot, és egyéb töredéket találtak, amik feltételezhetően Keresztelő Jánosé voltak.

Mivel közöttük, és Jézus között rokonság állt fenn, nagyon közel kerülhetnek a Messiás genetikai kódjának feltárásához.

Egyesek attól félnek, hogyha valóban sikerül is néhány évtizeden belül klónozni Jézust, akkor nem a szentlélek fog a testében újjászületni, hanem maga a gonosz, tehát hamis bálványként valójában egy Antikrisztust fogunk alkotni.

Rengeteg heves vita tárgya lesz még ez az egész kezdeményezés, és az egyház nagyon keményen támadni fogja a jövőben, de a tudományt valószínűleg nem lehet majd megállítani: egy napon megfejtik Jézus genetikai kódját, és feltámaszthatóvá válik a Messiás.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!