CímlapsztorikÉrdekes világ

Johnson: Putyin nagyon durván rálépett a gereblyére

Boris Johnson megdöbbent, hogy Putyin nem látta előre az ukrán ellenállás mértékét.

A Nyugat még mindig naponta 700 milliót fizet Oroszországnak az energiahordozó-szállításokért, és Vlagyimir Putyin orosz elnök ebből finanszírozza az ukrajnai háborút –

mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában Boris Johnson brit miniszterelnök.

Hirdetés

brit miniszterelnök kijelentette: amikor Oroszország 2014-ben annektálta a Krím-félszigetet, a Nyugat “borzasztó hibát követett el”, mivel lehetővé tette, hogy Putyin “ráerőltesse szénhidrogén-készleteit” az európai fogyasztókra, és az orosz elnök ebből finanszírozta azt a háborús gépezetet, amelyet most Ukrajnában bevet.

A brit kormányfőt megdöbbentette, hogy Vlagyimir Putyin nem látta előre az ukrajnai ellenállás várható mértékét.

Az orosz elnök alapvető hibát követett el az invázió elrendelésével, “nagyon durván rálépett a gereblyére” – fogalmazott Johnson a vasárnapi lapinterjúban.

Hozzátette: a jelek szerint Putyint már nem is foglalkoztatja az a gondolat, hogy Ukrajna csatlakozik-e a NATO-hoz.

Johnson elmondta: még az invázió előtt személyesen fejtette ki Putyinnak, hogy Ukrajna “nem lesz egyhamar” a NATO tagja, de az orosz elnök nem is igazán foglalkozott ezzel a gondolattal, Putyint valójában “birodalmi ambíciók vezérlik”.

A brit kormányfő kijelentette: bízik abban, hogy Kijevet soha nem sikerül bevenniük az orosz fegyveres erőknek.

Hozzátette ugyanakkor, hogy nagy-britanniai menedéket ajánlott fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek és családjának arra az estre, ha az ukrán főváros mégis elesik, Zelenszkij azonban azt mondta, hogy Ukrajnában a helye.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!