Tech-Kütyük

Jön a rezsigyilkos energiafa: megoldhatja a családok lakhatását és az energiaválságot!

Az energiaipar rémálma lehet a francia fejlesztés, mely NULLÁRA is képes lecsökkenteni egy háztartás villanyszámláját.

Olyan találmány van terjedőben, amit idehaza is el kellene terjeszteni minden háztartásban.

Így is egyre drágább az élet, az emberek egyre többet fizetnek a nagy energiavállalatoknak, különösen az áramszolgáltatóknak.

Hirdetés

Ennek azonban hamarosan végeszakadhat.

Ha ez a rezsigyilkos energiatermelő fa meghódítja a világot, az eon és társai lassan be is zárhatnak – állítják sokan.

Jérôme Michaud-Larivière, akinek a fejéből az ötlet kipattant, a japán Fukushimában bekövetkezett nukleáris katasztrófa után kezdett el komolyabban foglalkozni a megújuló energia témával és szenvedélye átragadt egy beruházóra is.

Így született meg a közös cégük, bár 2017-ben igen komoly anyagi kihívással kellett szembenézniük, úgy néz ki túlélték az első nehéz éveket.

Az új turbina alakja fára emlékeztet, ágain levelek helyett kis lapátok dolgoznak, a cég igazgatójának konkrétan a falevelek mozgása adta az ihletett és pár év kutatómunka után Bretagneban ültették el az első szélenergiafát.

Az új prototípus előnyei:

  • csendes
  • hatékony, több energiát állít elő egy nap, mint a hagyományos turbinák, mert a kis szellőket is használja
  • intelligens, a levelek mindig tudják merre forduljanak a leghatékonyabb energiabegyűjtés érdekében
  • mérete miatt parkokban, városokban is elhelyezhető, átlagos magassága 9-10 méter, átmérője 7,8 méter
  • Egy fán átlagosan 54 levélke dolgozik és évi 300 napon képes termelni, míg a klasszikus szélturbináknál ez a szám csak 120 – 140 nap.

A cég weboldala:

http://newworldwind.com/fr/accueil/

A fa a tapasztalatok alapján még némi fejlesztéssel és csiszolgatással képes lehet arra, hogy egy teljes háztartást ellásson elektromos árammal.

A világ tehát jól láthatóan az önfenntartás felé halad, a nulla rezsijű otthonok irányába.

Hirdetés

A nagy kérdés a jövőre nézve csak az, hogy mit fognak ehhez szólni a nagy energiaipari cégek és vállalatok.

Mert abban biztosak lehetünk, hogy nem fognak ölbe tett kézzel ülni, és hagyni, hogy kirúgják alólulk a talajt…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!