CímlapsztorikÉrdekes világ

Jön az évszázad lagzija Felcsúton – Várkonyi és Mészáros egybekeléséről suttognak a helyiek

Hónapok óta tudnak a helyiek Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea románcáról és újabb érdekes részletek derültek ki. Egy biztos: a nászajándékot már “mindannyian előre odaadtuk”, hogy Dombóvári Istvánt idézzük.

A helyi közbeszéd központi témája a falu híres embere és a televíziós között szövődött románc, hiszen a média megjelenése óta többen is kamerán kívül számoltak be a Blikknek és más média orgánumoknak arról, mit is tudnak.

“Már hónapok óta pletykálták, talán előbb tudtuk, mint az újságok. Nem, dehogy lepődtünk meg, legfeljebb csak azon, hogy tudták eddig titokban tartani” – mesélték.

Hirdetés

Egy idős nő azt mondta, hogy nem bánná, ha egy jó nagy lagzit csapnának Felcsúton, ahová meghívnák az egész falut.

Hogy valóban itt tartják-e az évszázad esküvőjét? Egyelőre nem tudni, olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a pár külföldi helyszínben gondolkodik. Mindenesetre aligha tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy az ország legvagyonosabb embere nem fukarkodik majd a költségekkel.

Elméletben bármekkora összeget el lehet költeni Magyarországon egy luxuskategóriás esküvőre, cégünk gyakorlatában volt már olyan menyegző, ami vetekedett egy prémium felszereltségű felső kategóriás autó árával – nyilatkozta a Blikknek Herendi Gábor esküvőrendező.

Vajon valóban lesz Felcsúton hetedhét országra való lakoma és lagzi?

Általában azt kérik a megrendelőink a felsőbb kategóriás esküvőknél, hogy valami teljesen mást csináljunk, mint ami megszokott.

Volt már olyan esküvő, ahol átverőshow volt a vendégek számára, és amelyet 25 fős színészgárdával és 30 fős személyzettel valósítottunk meg.

Előfordult, hogy több sztárfellépőt is kért az újdonsült házaspár, az egyik megrendelőnknek – bár ez sajnos a Covid miatt elmaradt – egy komplett ibizai show-t hoztunk volna az országba énekesekkel, táncosokkal – tette hozzá a szakember.

Vajon Lőrincék terveznek hasonlókat?

Egy biztos: a nászajándékot már “mindannyian odaadtuk”, hogy Dombóvári Istvánt idézzük.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!