Érdekes világ

Jönnek az újabb EU-s szankciók, Orbán sarokba szorítva, még idén eltűnhet az orosz olaj Európából

Még az év vége előtt embargót vezethet be az orosz olajra az Európai Unió, addig pedig fokozatos korlátozásokat léphetnek életbe – tudta meg a Bloomberg az ügyre rálátó forrásoktól.

Az EU a legnagyobb eddigi gazdasági csapásra készül az oroszokkal szemben

Emellett az EU azért is lobbizni fog, hogy még több orosz és fehérorosz bankot kizárjanak a SWIFT nevű nemzetközi fizetési rendszerből, köztük a Szberbankkal, amit az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság már szankciók alá helyezett.

Hirdetés

A következő, hatodik uniós intézkedéscsomagról már a jövő héten döntés születhet, bár hivatalosan még javaslat sincs, tehát az elfogadásig még változhatnak az elképzelések.

A Bloomberg külön megemlíti Magyarországot, mint az orosz olajat érintő szankciók ellen rendre fellépő tagállamot – ugyanis a büntetések elfogadásához mind a 27 ország bólintása szükséges.

A hasonló hozzáállású Németország már jelezte, hogy egy fokozatos kitiltásra áldását adná.

Erről Robert Habeck gazdasági miniszter beszélt a közszolgálati ZDF-nek adott interjújában, ugyanakkor megjegyezte, hogy szerinte nem az olajembargó a leghatásosabb módja annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek ártsanak. [Pedig az EU az orosz nyersolaj legnagyobb vásárlója – a szerk.]

A brüsszeli cél az, hogy csökkentsék Oroszország olajeladásból származó bevételét, de úgy, hogy közben ne lökjék az égbe a fekete arany árát, ugyanis akkor Moszkva akár még nyerhet is a büntetésén.

Sarokba szorított Orbán?

Orbán ezzel az egész helyzettel egyébként számos elemző szerint sarokba lesz szorítva.

Egyrészt így is hihetetlenül nagy a nyomás arra vonatkozóan, hogy használjunk-e egyáltalán orosz gázt.

Ha az EU teljes egészében kiváltja az orosz gázt, akkor csak Magyarország lesz az, amely kivétel lesz, ezzel pedig el is szigetelődhetünk az EU-tól.

Ráadásul egy óriási energiafüggőséget kockáztatunk az oroszokkal szemben, ami geopolitikailag nem a legjobb dolog…

Hirdetés

Ezért még idén komoly lépéskényszerbe kerülhet Orbán Viktor.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.