CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Jövő héten berobban az ötödik hullám – állítják a hazai szakemberek

Már most brutális emelkedést lehet érzékelni az adatokban.

A szakértők ennél is rosszabb hírt közöltek.

Nagy a baj, és bár még a negyedik hullám sem ért véget, azonnal fel kell készülnünk a következő, ötödik hullámra.

Hirdetés

A szakemberek pedig újabb rossz hírrel szolgálnak, meglátásuk szerint a járvány már a jövő héten berobban Budapesten, és ezzel kezdetét veszi az ötödik hullám.

Ezért már nem a delta, hanem az omikron-mutáció lesz a felelős.

A hét végére, nagyjából péntekre eléri a korábbi, delta-hullám magasságának felét, és valamikor a jövő hét során meghaladja a delta-hullámban elért magasságot Budapesten

– mondta Vattay Gábor, az ELTE járványügyi modellezéssel is foglalkozó szakembere az RTL híradónak.

Hozzátéve:

Vidéken néhány hetes csúszással indulhat az ötödik hullám, amelynek érkezését a szennyvízben található koronavírus örökítőanyagának emelkedése bizonyítja.

A vidéki településeken először a megyeszékhelyeken, utána a kisebb falvakban két-három hét késéssel jelenik meg ugyanaz a hullám, amely már a jövő héten nagyon látható lesz Budapesten

– tette hozzá Vattay Gábor, akinek a nézeteit Zacher Gábor, a hatvani kórház főorvosa is osztja.

Mészner Zsófia gyermekinfektológus arról beszélt, hogy aki átesett egy fertőzésen, az nem valószínű, hogy rövid úton, pár héten belül megint meg tudna betegedni ugyanattól a koronavírus-fajtától.

Hirdetés

Azonban miután újabb és újabb variánsok jönnek, az új mutációk ellen már nem véd igazán a korábban lezajlott, másféle koronavírus-fertőzéssel szerzett védettség.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.