CímlapsztorikTudomány

Karikó Katalinnak ítélték a tudomány egyik legnagyobb elismerését

Az mRNS-technológia területén végzett munkásságáért ünnepli az egész világ.

Karikó Katalin magyar biokémikusnak ítélték oda idén a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését, a Grande Médaille-t

– közölte honlapján az akadémia. Méltatásuk szerint Karikó – aki az 1990-es évek óta vezeti az mRNS-sel és annak terápiás felhasználásával kapcsolatos úttörő kutatásokat

Hirdetés

– munkája kulcsfontosságú volt a Covid–19 elleni küzdelemben és az új oltási stratégiák kidolgozásában.

A Grande Médaille kitüntetést 1802 óta minden évben felváltva ítélik oda az akadémia különböző osztályai által lefedett tudományterületeken munkálkodó tudósnak.

A Francia Tudományos Akadémia legfőbb szempontja, hogy a Grande Médaille ahhoz a tudóshoz kerüljön, aki döntő mértékben járult hozzá a tudomány fejlődéséhez.

Ráadásul felfedezésének eredetiségével és nemzetközi hatásával iskolát teremtett maga körül, így ösztönözve másokat is kutatómunkára.

Karikó munkássága számos elismerést ért, mióta az mRNS-technológia a koronavírus elleni küzdelemben bizonyított.

Pénteken például az „amerikai Nobel-díjnak” is nevezett Lasker-díjat ítélték oda számára, egy hete pedig az egyik legrangosabb német tudományos elismerést, a Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedter-díjat.

Mint a hvg360 írja, reális esélye van a Nobel-díj elnyerésére is.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.